Aluinvent-DVTK: Jó mérkőzésre készülnek

Pillanatkép az isztambuli érkezés után
Pillanatkép az isztambuli érkezés után - © Fotó: Berecz Csaba
Miskolc – Ahogy korábban már beszámoltunk, csütörtökön 17.30-tól Galatasaray–Aluinvent-DVTK mérkőzést rendeznek a női kosárlabda Európa Kupa egyenes kieséses szakaszának második fordulójában, Isztambulban.

A párharc arról hivatott dönteni, hogy melyik együttes jut a sorozatban rajthoz állt 8 legjobb csapat közé, a mostani oda-visszavágós csatát követően, amelynek második felvonását a jövő héten csütörtökön 18.30-tól Miskolcon rendezik meg.

A hangulat

A csapat hangulata összességében jó volt, a múlt szombaton elért bajnoki győzelem, az NKE-Csata elleni 76–64-es idegenbeli siker után. Az idei év első győzelme jó alapokat adott az EK-meccsre, de volt, van valami, ami beárnyékolta, beárnyékolja ezt. A magyar válogatott Katona Szidónia sérülése, aki nem is tarthatott a csapattal.

– Sajnos, ő két nappal a Csata elleni bajnoki előtt az edzésen komoly térdsérülést szenvedett, és nem sokkal később az is kiderült az orvosi vizsgálatok után, hogy a keresztszalagja elszakadt, és emiatt az évad hátralévő részében nélkülöznünk kell – mondta Cziczás László, az Aluinvent-DVTK vezetőedzője. – Fontos láncszem esett így ki, Sulciute után a második játékosunkat veszítettük el. Nagyon nehéz, szinte lehetetlen pótolni Katona Szidóniát, mert nincs szabad magyar játékos a piacon, külföldit pedig nem hozhatunk helyette.

A szakvezető arról is beszélt, hogy mennyire értékes volt a Csata elleni siker, hiszen ezt egy olyan csapat ellen érték el, amelyik szinte biztos, hogy a legjobb nyolc között lesz az alapszakasz végén.

– Minden tekintetben nyugodtan tudtunk készülni a Galatasaray elleni mérkőzésre, már csak azért is, mert nem igazán mi számítunk a párharc esélyesének. Azért szeretnénk olyan meccset játszani most, hogy a továbbjutás kérdése Miskolcon dőljön el. Viszont a két EK-összecsapás között vasárnap lesz egy fontos hazai bajnoki, a Pécset fogadjuk és ezen a rangadón szeretnénk nagyon jól játszani – mondta Cziczás László, majd visszatérve az előttük álló feladatra, így folytatta: – A török csapat ugyan nem az Euroliga-győztes Galatasaray, és nem azonos a tavaly Európa Kupát nyert együttessel, de nagyon komoly játékosaik vannak. Több meccsüket is kielemeztük, tudjuk a gyenge pontjaikat és az erősségeiket is, a kérdés az, hogy miként reagálunk majd a hangulatra. Mert arra, ami a csarnokban vár ránk, nem lehet felkészülni. A Galatasaray fanatikus szurkolóinak támogatásával vélhetően nagy elánnal kezd, ahogy azt tette az EK előző körében a spanyol Gernika Bizkaia ellen. Bízom benne, hogy a lányok nem fognak megszeppenni a várható hangulattól. Néhányuknak van élményük arról, hogy mire számíthatunk és bízom benne, hogy sikerül mindenkinek függetleníteni ettől magát, és jó meccset játszunk.

Az élmények

A legfrissebb élményei a DVTK játékosai közül a kerethez nemrég csatlakozott Aija Putninának vannak. A lett válogatott kosaras a tavalyi és a tavaly előtti évadban is Törökországban játszott, sorrendben az Istanbul Üniversitesi SK, a Canik Belediyesi Samsun és a Mersin Büyükşehir Belediye csapataiban.

– Őrült szurkolói vannak a Galatasaraynak, végig kiabálnak a meccsen, nagyon hangosak és nemcsak a saját csapatukat buzdítják, hanem az ellenfelet gúnyolják – mondta a DVTK-hoz január 1-jén érkezett sportoló. – Nem lehet mást tenni ez ellen, mint figyelmen kívül hagyni, csak a saját fel­adatra, a játékra koncentrálni. Az biztos, hogy a lelátóról érkező energiák nagy erőt adnak a hazai csapatnak, a Galata játékosai pedig ettől nagyon motiváltak lesznek, és emiatt a meccs elején talán még jobban kell figyelnünk rájuk. Én alapvetően szerettem ott játszani, nagyon erős csapatok vannak, és Európa egyik legerősebb bajnoksága a török. Ellenfelünknek komoly múltja van, de ez nem ugyanaz a csapat, amelyik Európa Kupát nyert. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy aki a Galatasaray mezét viseli, az nem engedheti meg magának, hogy ne arra törekedjen a szurkolói előtt, hogy a tudása száz százalékát adja. A Galatasaray, a ­Fenerbahce és Besiktas is országosan nagy klubnak számít, a Galatának minden nagyobb török városban van szurkolói klubja, amikor Mer­sinben játszottam, ott is volt, és természetesen kint voltak a meccsen, és erősen buzdították kedvenceiket. Emlékszem, hogy a meccsünk előtt több száz pénztárgépszalagot dobtak be a pályára, de ezzel nem zavartak meg minket annyira, hogy ne tudtuk volna legyőzni őket a szoros meccsen.

ÉM



Isztambulban a DVTK kosarasok
Isztambul, Miskolc - Isztambulba utazott szerdán a diósgyőri női kosárlabdacsapat. Csütörtökön 17.30-tól Galatasaray – Aluinvent-DVTK mérkőzést rendeznek a női kosárlabda Európa Kupa egyenes kieséses szakaszának második fordulójában, Isztambulban. A párharc arról hivatott dönteni, hogy melyik egy...

Idegenben kezdik a párharcot
Miskolc – A Galatasaray az EK-ban otthon még veretlen, a bajnokságban viszont nem. A megyei sportklubok közül ebben az évadban már csak egy együttes van jelen a sportága nemzetközi szövetsége által szervezett versenysorozatban, az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapata. A piros-fehérek az Európa Ku...

Nagy feladat vár a piros-fehérekre
Miskolc - Hetedszer játszik török együttes ellen az Európa Kupában a diósgyőri női kosárcsapat. Az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapata szerdán Isztambulba utazik, hogy a másnap, 17.30-tól Európa Kupa-mérkőzésen a Galatasaray ellen játsszon meccset. A piros-fehéreknek a 17.nemzetközi kupaidényükb...

Walker-Kimbrough (a labdával) 24 pontot szerzett a 76-ból
Miskolc - A fővárosban játszott bajnokit szombaton az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapata. A női kosárlabda NB I alapszakaszának 14. fordulójában szombaton az NKE Csata vendégeként lépett pályára az Aluinvent DVTK gárdája. A vendég Diósgyőrnél nem volt a keretben Katona, aki sérülés miatt nem sz...