Álszerelők járják Debrecent, a hiszékenységgel élnek vissza

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció
Debrecen – Csak a kiállított dokumentum apró betűvel írt részéből derült ki, hogy az érintettek valójában egy szolgáltatást rendeltek meg.

Magukat a gázszolgáltató szerelőjeként bemutatkozva jutottak be idős emberekhez férfiak Debrecenben. Közülük pénteken többen is a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületéhez (Fome) fordultak – értesült a Napló. Egymástól független forrásaink szerint a történtekről már a rendőrségnek is vannak információi.

Az állítólagos gázszerelők azt mondták a lakóknak, kötelező ellenőrzést végeznek, amiért utána 30 ezer forintot kértek. Mint elmondták, ezen kívül egy ugyanilyen összegű csekket is kaptak. Fogyasztóvédelmi szempontból a bökkenő az, hogy az aláíratott dokumentumban az szerepel, a szerelők nem a gázszolgáltatótól, hanem egy cégtől vannak, az irat apró betűs részéből pedig kiderül, hogy a fogyasztók valójában egy szolgáltatást rendeltek meg.

Dr. Hajnal Zsolt, a Fome elnöke azt mondta, ismét az emberek hiszékenységével éltek vissza. Az egyesület azt kéri, hogy aki nem rendelt meg gázszerelést, ne álljon szóba gázszerelőkkel. Ha valaki mégis így bemutatkozva csenget a lakásba, kérjenek tőle hivatalos iratokat, sőt, írják fel az adatokat. Ezt követően mindenképpen tisztázza, hogy díjat csak akkor hajlandó fizetni, hogyha már a megrendelt szolgáltatást elvégezték. Kétség esetén hívják fel a szolgáltatót, de ha további segítségre van szükség, a fogyasztóvédőket is lehet keresni (4025, Debrecen, Piac u. 77.). Hajnal Zsolt arról is tájékoztatott, hogy a Tigáz szakemberei, megbízottjai nem végeznek ilyen vagy hasonló tevékenységet.

HBN








hirdetés