Alstom-pénzek – Kósa: hová tűnt további 1,7 millió euró kenőpénz?

Budapest – A Fidesz-frakció azzal a kéréssel fordul a kormányhoz, hozza nyilvánosságra azok nevét, akik a 4-es metró Alstom-szerződéseinek megkötésekor döntéshozó pozícióban voltak és döntéseket is hoztak – mondta Kósa Lajos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője felidézte, hogy az angol ügyészség évekkel ezelőtt eljárást indított az Alstom négy vezetője ellen. Ők az angol hivatal állítása szerint 2,3 millió eurót “tettek félre és utaltak el” a BKV ügynökeinek azért, hogy a magyar közlekedési vállalat a 4-es metró beruházása során az Alstom szerelvényeit részesítse előnyben. Hozzátette: ezzel párhuzamosan derült ki, hogy Medgyessy Péter korábbi szocialista kormányfőhöz köthető cégek 600 ezer eurónyi összeget kaptak. Az angol állítások szerint a kenőpénzeket színlelt tanácsadói szerződésekkel próbálták fedezni – közölte Kósa Lajos.

Különösen gyanúsnak nevezte, hogy a napokban kiderült, ebből a 600 ezer euróból – 180 millió forintból – évekkel később a volt kormányfő feleségére költöttek, mintegy születésnapi ajándékként, 60 millió forintot. Emellett az is kérdés, hogy a 2,3 millióból fennmaradó 1,7 millió euró hol van – jegyezte meg a kormánypárti politikus.

Elmondta: a Fidesz-frakció azzal a kéréssel fordul a kormányhoz, hozza nyilvánosságra azok nevét, akik a 4-es metró Alstom-szerződéseinek megkötésekor döntéshozó pozícióban voltak és döntéseket is hoztak, s az ő határozatuk járult hozzá, hogy ez a szerződés létrejöhessen.

Kitért arra, hogy a főváros nevében a főpolgármester arról nyilatkozott: az Alstom-szerződések olyan súlyos visszaélésekkel voltak tele, hogy ők is feljelentést tettek az ügyben.

Kósa Lajos rámutatott: az Alstom-szerződés azt tartalmazta, hogy amennyiben nem kap típusengedélyt a gyártó Magyarországon a magyar hatóságtól, mert a műszaki feltételeket nem teljesítette, ezt vis maiornak tekintik, és nem a gyártó felelős érte. Ez nonszensz, olyan, mintha hazavinne valaki egy autót, ami egyébként nem kap forgalmi engedélyt, de ezért nem a gyártó a felelős, hanem a vásárló – fűzte hozzá.

A frakcióvezető összegzése szerint a magyar hatóságoknak az a feladatuk, hogy kiderítsék, milyen feltételek mellett, milyen körülmények között kapták Medgyessy Péter cégei és maga a volt kormányfő felesége ezt a “meglehetősen gyanús eredetű, kenőpénz jellegű+ 600 ezer eurót, és hol van a hiányzó összeg.

Kósa Lajos azt mondta, nem lehetnek addig nyugodtak, amíg erre nem derítenek fényt, ez az egyik legnagyobb korrupciós visszaélés a magyar demokrácia 26 éves történetében.

– MTI –








hirdetés