Alpolgármester nélkül Újlétán: hallgatnak a döntés okáról

A testületi ülésen
A testületi ülésen - © Fotó: Kovács Zsolt
Újléta – Bár a meghívóban nyoma sem volt annak, hogy az újlétai alpolgármester munkaviszonyáról zárt ülésen döntenek, az érdeklődők felbukkanásakor hirtelen bezárultak az ajtók a nyilvánosság számára. Még meglepőbb, hogy Szimáné Tóth Erzsébet (Fidesz-KDNP) polgármester a testületi ülést követően nem volt hajlandó tájékoztatni arról, hogy milyen döntés született Erdős Csaba (Fidesz-KDNP) ügyében, aki maga nem is volt jelen a szavazásnál. Szimáné a maga részéről azzal intézte el a megyei napilapnak a válaszadást, hogy ő „nem foglalkozik a nyilvánossággal”. Több forrásból úgy értesült a Hajdú-bihari Napló, hogy Erdősre azért orrolhattak meg, mert az alpolgármester nem járult hozzá, hogy Szimáné fia – aki maga is képviselő Újlétán – állásba kerüljön a helyi művelődési házban.

Távollétében döntöttek Erdős Csaba (Fidesz-KDNP) alpolgármester visszahívásáról a keddi képviselő-testületi ülésen, Újlétán – tudta meg a Hajdú-bihari Napló. Ráadásul, az eredeti napirendtől eltérően, zárt ülésen. Pedig néhányan kíváncsiak lettek volna, hogy az első polgármesteri ciklusát töltő Szimáné Tóth Erzsébet (Fidesz-KDNP) mivel indokolja annak az embernek a menesztését, aki – a megkérdezett falubeliek szerint – jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az egykori iskolatitkárból – Szimánéból – az 1150 lakosú falu első embere lehetett 2014 őszén.

Több helyi forrásunk véleménye szerint Erdős visszahívása csupán befejezése a már a nyertes önkormányzati választás után nem sokkal elindult folyamatnak, mely során a polgármester kezdte kihagyni munkájából a főállásban vállalkozóként dolgozó helyettesét (az alpolgármester boltot üzemeltet Újlétán), aki az általunk megkérdezettek elmondása alapján „pályázatokat írt, odatette magát”. Megtudtuk azt is, hogy pár hónapja már a kettőjük közötti hivatalos kommunikáció a levelezésre korlátozódott.

Mint mondták, a polgármesternél körülbelül egy hónapja „az tehette be a kaput”, hogy Erdős nem volt hajlandó aláírni a polgármester fiának, Szima Gábornak – aki maga is önkormányzati képviselő és természetesen csak névrokona az egyébként erről a vidékről származó Loki-tulajdonos nagyvállalkozónak – a foglalkoztatási szerződését. A fiút kulturális szakemberként alkalmazták volna, de Erdős úgy vélekedett, hogy ez összeférhetetlen: a polgármester nem lehet munkáltatója a saját fiának egy önkormányzati fenntartású intézményben, illetve az alpolgármester azért is utasította el a kérést, mert neki magának nincs munkáltatói jogköre. Forrásaink szerint néhány nappal ezt követően Szimáné megvonta Erdős aláírási jogát.


ujleta2

Fotó: Kovács Zsolt


Négy a kettő ellenében

A keddi testületi ülés szünetében azt kérdeztük a polgármestertől, hogy a meghívóban szereplő napirenddel ellentétben miért rendeltek el zárt tárgyalást az ügyben, és mi az alpolgármester menesztésének oka. Szimáné Tóth Erzsébet csupán annyit volt hajlandó felelni, hogy az „együttműködés hiánya miatt” határoztak így, majd fáradtságra hivatkozva elsietett. Később újra próbálkoztunk nála, mire úgy reagált, hogy ő „nem foglalkozik a nyilvánossággal”.

A testületi ülés nyílt részén szóba került a művelődési ház vezetőjének várható nyugdíjba vonulása, és az a szóbeszéd, miszerint Szima Gábor lenne az utód. Ezt maga a képviselő cáfolta, mondván, nem rendelkezik a vezető tisztséghez szükséges képesítéssel. Azt is kiderítettük, hogy a zárt ülésen a 7 fős testületben 4:2 arányban szavazták meg Erdős Csaba visszahívását (mint írtuk, az érintett nem volt jelen), s bővebb indoklás akkor sem hangzott el.

Eljárási hibákról is szól

Erdős Csaba a határozat után a Naplónak úgy nyilatkozott: furcsának találja, hogy az ügyben a főszereplő, azaz az ő megkérdezése nélkül rendeltek el zárt ülést a visszahívásáról. Szerinte zárt ülésről csak az érintett kérésére dönthettek volna, márpedig ha ő maga jelen van, nem kért volna ilyet. Mint elmondta, az ügyéről szóló előterjesztést hétfőn délután, aznapi keltezéssel kapta meg, holott a működési szabályzat szerint a jegyzőnek legalább három nappal az ülést megelőzően be kell nyújtani.

– Nem tudtam felkészülni, ezért sem mentem el. Továbbá, amennyi munkát vállaltam a 2014-es kampányban és amennyi feladatot azt követően, nos, ezekhez mérten méltánytalannak tartom az eljárást. Tudomásul veszem a leváltásomra irányuló szándékot, de azt akkor tegyék a törvények teljes körű betartásával – hangsúlyozta a leváltott (?) alpolgármester.

– Kovács Zsolt –


Ki lehet alpolgármester?

Az minden képviselőt meglepett, hogy Gálné Lupócz Andrea az ülés végeztével bejelentette, családi okokra hivatkozva az aljegyzői tisztségét csupán június 1-jéig kívánja betölteni – mondta a bejelentésen bent lévő forrásunk, akit a lehetséges alpolgármesterekről is kérdeztünk. – Nagyné Kocsordi Mónika (Fidesz-KDNP) jöhet szóba, bár neki már a ciklus legelején is lehetősége lett volna elvállalni, ám akkor nemet mondott. A másik jelölt a doktornő, dr. Molnár Tiborné (független) lehet, aki újabban együtt szavaz a fideszesekkel. Ő viszont most még az ügyrendi bizottság vezetője, ami összeférhetetlen az alpolgármesterséggel.









hirdetés