Álomtanuló-sarok kistinik számára

Álomtanuló-sarok kistinik számára
Ismerősöm kisfia pont abban a korszakban van, mikor már nem édes kis óvodás, aki még csak anyukája és apukája szavait és tetteit lesi árgus tekintettel, nem is kedves kisiskolás, aki boldogan újságolja el, miért kapott épp matricát a szép betűi miatt.

Tombol a kistini korszaknak definiált időszak, mikor még ennivalóan bújnak az emberhez, mert anya/apa hiányuk van, de már megvan az önérzetük ahhoz, hogy kikérjék maguknak, ha úgy szólunk nekik, hogy a hangsúly épp nem tetszik.

Adunk egy tippet a Kandy webáruház bútorait bemutatva, hogy a dackorszak ezen szakaszában hogyan vegyük rá gyermekünket a tanulásra, a környezetük hangulatosabbá és vagányabbá tételével.

Tanulj fiam, hogy legyen belőled valaki

Én még a régi iskola szerint nőttem fel. Csak az volt az elfogadható, ha mindenből szín jeles voltam. Ekkor azonban még nem volt meg a lehetősége szüleimnek, hogy egy csodálatos tanulósarokkal ösztönözzenek jobb és jobb teljesítményre. Maradt akkor a szigor.

A mai kistinik fantáziája, gazdagabb és jobban szárnyal, mint évtizedekkel ezelőtt. Köszönhető ez a sok eseménydús televíziós műsornak, a videó-játékoknak, és annak, hogy alapvetően egy felgyorsultabb világot élünk. Valamivel le kell foglalnunk gyermekünket, ha nehezebben ül le tanulni. Erre tökéletes módszer, hogy egy részlet-gazdag és vagány tanulósarkot alakítsunk ki. Segítségül hívhatjuk a webáruházunk gyerekszoba-tervező programját, esetleg személyes segítséget is kérhetünk telefonon vagy interneten a Kandy szakembereitől.

Szülői kreativitás és a gyermeki stílus ötvözése

Azonban, ha szeretnénk saját magunk találni valami klassz íróasztalt, székkel, és a hozzá tartozó szekrénnyel, esetleg textíliával akkor lehetőségünk van a Kandy oldalán egyszerűen keresgélni. Ehhez számtalan szűrőt állíthatunk be (például: ár, de lehet keresni kimondottan stílusra is, pl.: „Admirális”), vagy a keresőbe rögtön beírhatjuk, mit is szeretnénk.

Mialatt böngészünk a számtalan stílus és akció birodalmában, közben jól szórakozunk gyermekünkkel, hiszen szakemberek állítják, a kistini korszakban még jobban kell figyelnünk arra, hogy értékes időt töltsünk el gyermekünkkel. Érezze, hogy figyelünk rá. Hogy szeretettel választjuk ki számára a bútorokat, amelyeknél aztán sok kellemes időt is eltölthet, nemcsak tanulással, rendszerezéssel, titkolózással, de akár játékkal is. Nézzük meg például a Dark Metal stílusban megtervezett íróasztalt. Itt nem csak tanulhat kis lurkónk, mikor másnap dolgozatot fog írni, hanem könnyedén elrejtheti előlünk azokat a képregényeket, amelyeket még nem engednénk meg neki olvasni.

Ha játékosabb gyermekünk, biztos tetszeni fog neki egy tanulásra is és játékra is használható tanulósarok kialakítása. Meleg szívvel ajánlom a Balerina stílusban készített egyedi bútorokat, ahol a kisasszonyok nemcsak tanulni szerethetnek meg, hanem eljátszhatják a rivaldafényben élő táncos lányok életét is.

– PR cikk –

Címkék: