Helyi közélet

2013.07.26. 19:20

Víz, árnyék, nyugalom

Debrecen - A rendkívüli forróságban vigyázzunk a védtelen társakra is.

Debrecen - A rendkívüli forróságban vigyázzunk a védtelen társakra is.

Edzettek vagyunk már a hőség viselésében, hiszen az elmúlt nyarak tartós forrósággal terhelték a Kárpát medencét. Ami most várható, azt tekinthetjük újabb próbatételnek. Az előrejelzések szerint a forró hét végét hétfőn még fullasztóbb hőség követi. 34-39 Celsius fok között várható a napi csúcshőmérséklet, ám a növekvő páratartalom miatt ennél is magasabbnak érződik majd.

Nyilván fölösleges részletezni, hogy a legkönnyebben hűvös szobában, vagy vízközeli árnyékos helyen és a fizikai megterhelés kerülésével vészelhetjük át e napokat. Az izzadással járó folyadékvesztés miatt pótolni kell a szervezetben a csökkenő sótartalmat. Szomjoltásra a szakemberek szénsavmentes hűsítőt ajánlanak, illetve kerülendő az alkoholfogyasztás és az emésztőszervek túlterhelése!

Így vigyázhatunk magunkra, de: vigyázzunk azokra is, akik önerőből ezt nem tehetik meg, mert idősek, gyengék, betegek vagy még gyerekek. És ne feledkezzünk meg az állatokról, amelyek máskor jól érezhetik magukat a szokásos helyükön, most azonban ugyanott belepusztulhatnak a gondoskodás (gyakori itatás, árnyékba helyezés) hiányába.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában