Ali, a száguldó török

Ali, a száguldó török

Mesés környezetben, remek talajú
pályákon és kellemes időben
folytatódott a munka a DVSC-TEVA
számára az edzőtábor harmadik
napján. Tamás Nándor
jegyzete.


Az akklimatizálódáson hamar
túlesett a társaság, amely most
már teljes intenzitással végzi a
munkát, a koncentrációt semmi sem
zavarhatja meg, hiszen ezért is utaztak
immár ötödik alkalommal
Belekbe a lokisták.


Ám némi meglepetéssel így
is szolgálnak a derék
házigazdák, hiszen a
délelőtti edzés után a sors,
vagy Allah nekünk rendelte
Alit, a buszsofőrt.


Emberünk először hosszan
telefonált, majd a járgány
felé intett: – Debrecseny, OK!
Miután gyanútlanul felszálltunk,
Ali tudomásunkra hozta, hogy
sietnie kell vissza a pályára, mert
ő hozza be a szállodába a
Győr csapatát is.


 És kezdetét vette a Taxi
című filmben látható
jelenetsorokat megidéző
száguldás. Sofőrünk
beletaposott a gázba, a többi
közlekedőnek esélyt sem adva
előzött, százzal vette a kanyarokat,
egyik kezében a telefont tartotta, míg a
másikkal folyamatosan nyomta a dudát,
akár gyalogos, akár autó, vagy
busz került a látómezejébe.


Amikor az egyik kereszteződésben a piros
lámpára is fittyet hányt, akkor
megfordult néhányunk fejében, hogy
talán Hunyadi János
nevének felemlegetésével jobb
belátásra lehetne bírni.


Végül azonban szerencsésen
megérkezett a csapat a szálló
elé, de többen megjegyezték, a
reptéri landolásnál sem
éreztek ekkora aggodalmat, ám ekkor
Ali már tovatűnt és
talán valahol a belvárosban dudált
le az útjából néhány
repülő szőnyeget.