A női élvonalbeli kézilabda-bajnokság hétközi fordulójában a DVSC-Fórum az Alcoa vendégeként lépett pályára. A székesfehérvári meccs rangadónak számított, ugyanis mindkét alakulatnak egy cél lebeg a szeme előtt: bejutni a legjobb nyolc közé. A mérkőzés előtt a debreceniek voltak lépéselőnyben (2 ponttal megelőzték a fehérváriakat), ám a hazai pálya előnye mindenképpen a Konkoly Csaba által irányított csapat mellett szólt.
A nagy tét rányomta bélyegét a meccs elejére, mivel rengeteg hibával játszottak a felek, ez a hazaiaknál az eladott labdák számában, míg a Lokinál sok mellé és fölé lőtt lehetőségben mutatkozott meg. A debreceniek nyugodtak meg hamarabb, hiszen a 17. percben elhúztak 3 találattal (11-8). Jól védekeztek a piros-fehérek, s ennek köszönhetően gyors indítások után szerezték a góljaikat. De korai volt leírni Triscsukékat, akik megfordították az állást, és a 25. percben 14-12-re vezettek. A játékrész hajrájában őrült rohanás kezdődött, amiből a hajdúságiak jöttek ki rosszabbul: a szünetben 18-15-re vezetett az Alcoa.
A folytatásban is a vendéglátók diktálták a tempót, már öt góllal is vezettek (22-17). A Loki hajtott, de igazából nem tudott közel kerülni a hazaiakhoz, többek között azért, mert a 49. percig 5 (!) büntetőt hagyott ki – majd még ezt megtoldotta eggyel. Sajnos a hajdúsági kapusok sem álltak a helyzet magaslatán, sem Makainak, sem Királynak nem ment a védés. Óriási rohanás és sok hiba jellemezte a végjátékot is mindkét oldalon, végül az Alcoa 36-28-ra legyőzte a Debrecent.
S ezzel még csak most kezdődött egy három találkozóból álló kemény idegenbeli menetelése a Lokinak, hiszen vasárnap a dániai Viborgban KEK-meccsen kell bizonyítaniuk a Köstner-tanítványoknak a világhírű hazaiak ellen.
ALCOA: SZIKORA – Niksics, Nikcsevics 3, TILINGER 11, Horváth B., TRISCSUK 12 (3), Vaszari 5. Cs: Becséri, Lelkes, Kuhinkó 2, RÁDL 2, Maruscec 1. Edző: Konkoly Csaba
DVSC: Makai – VARSÁNYI 8 (2), Karalyos 4, Kudor 2, Dakos 3, Siska 4, Kazai 3. Cs: Király (kapus), Szilágyi Á., Bálint 2, Slakta 2, Karnik Sz.. Edző: Köstner Vilmos
Az eredmény alakulása. 6. p.: 3-2. 12. p.: 6-8. 18. p.: 8-11. 24. p.: 13-12. 28. p.: 15-14. 34. p.: 21-17. 40. p.: 23-21. 46. p.: 27-24. 52. p.: 31-25. 58. p.: 36-28
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 8/2
HBN