Albérlők és az intelligencia – egy debreceni egyetemista szemszögéből

Albérlők és az intelligencia – egy debreceni egyetemista szemszögéből

Olvastam egy levelet a HAON-on a
debreceni albérletes egyetemisták
együttélési
problémáiról erre szeretnék
reagálni, hisz úgy érzem kicsit
egyoldalú a megítélés.


Mintegy három évvel ezelőtt
volt egy albérletem két
másik barátommal. Csendes
környék, a lakók átlag
életkora elég magas, szóval
rögtön egy elég kényes
pozícióban találtuk magukat.


Értelemszerűen próbáltunk
szociális életet élni, mely
alapvetően minden kezdeti nehézség
ellenére nem is okozott nagy
problémát a lakóknak.
Időnként feljöttek ismerősök
megittunk egy-két sört és
mentünk tovább.


Ha valami fontosabb esemény történt
(pl. születésnap) akkor jó
előre szóltunk, s mivel nem oly gyakran
történt mindez, a szomszédok nagy
része elég elnéző volt.


„Fiatalok vagyunk, had szórakozzunk”
– gondolhatták magukban. Aztán egy
alkalommal megjelentek a
 rendőrök, akik
elmagyarázták, hogy folytathatnánk
máshol is a mulatságot, persze nem
ellenkeztünk, úgy véltük,
biztos túllőttünk a célon, s
szó nélkül távoztunk.


Másnap még elnézést is
kértünk, hogy túl hangosak voltunk,
de mindenki pozitívan reagált, hogy nem,
s végül is nagyon szeretnek minket, hisz
semmi probléma nincsen csak írjuk ki a
nevünket lent a kapucsengőre, mert
előfordul, hogy másnak a gombját
nyomják (kicsit nehezen
értelmezhetőek voltak a feliratok).


Mi ezeknek mindnek eleget tettük, de legnagyobb
megrökönyödésünkre,
másnapra a felirat eltűnt, az este pedig,
miközben egy társasjátékkal
játszottunk ismét megjelent a
rendőrség, kik újra
megpróbálták tudomásunkra
adni, hogy hangosak vagyunk.


Persze, ahogy beljebb jöttek, ők is
furcsállni vélték, hogy
négyen ülünk egy hatalmas tábla
körül, s elfogadható decibelen
szól valami jazz, s mégis
kihívták őket.


Néhány héttel később
(miközben többször lekaparta valaki a
kiírt nevet) a szomszéd ismét
megkért minket, hogy ragasszuk ki, mire mi
elmondtuk a helyzetet, s ő bólogatva
közölte, hogy biztos az alsó
szomszéd, s akkor már közli, hogy
egy hétvégén, mikor nem voltunk
itt, a rendőrség újra
feltűnt, de ő mondta nekik, hogy üres a
lakás.


Ezek után kicsit mi is
megrökönyödve álltunk, hisz az
előítéletesség
és az akadékoskodás ezen
fokát eddig még nem tapasztaltuk. Ezek
után a kellemetlen látogatások
megszaporodtak, a helyzet elviselhetetlenné
vált. S végül távoztunk,
bár azóta sem értjük, hogy
erre miért volt szükség.


Azaz csak annyit szeretnék mondani, hogy igaz,
hogy néha az egyetemistákkal
elszalad a ló egy-egy albérletben, de a
lakóközösség egyes tagjai sem
könnyítik meg a helyzetet, mely után
a kényes egyensúly könnyen felborul.

AZ
ELŐZMÉNYEKHEZ KATTINTSON
IDE!