Aláírták a BMW-szerződést

Akt.:
Aláírták a BMW-szerződést
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Aláírták a német autógyártó debreceni üzemének létesítéséről szóló szerződést a Debreceni Egyetemen.

A német autógyár beruházásának értéke 1 milliárd euró. Az üzem kapacitása évi 150 ezer hagyományos és elektromos jármű lesz, mellyel közvetlenül ezer új munkahely jön létre. Az építkezés és a leendő dolgozók képzése jövő ősszel kezdődik.

BMW-várossá válik Debrecen

A BMW-szerződés aláírásakor elsőként Oliver Zipse, a BMW Group igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja beszélt, aki elmondta, világszerte 30 gyárral rendelkeznek. Európában jelenleg évente 1,1 millió darab autót állítanak elő. Legújabb üzemük helyét két éve kezdték keresni, mely során több mint 160 települést vizsgáltak meg. – Debrecen térségében rendkívül versenyképes régióra találtunk, ahol a hatóságok elkötelezettek az együttműködés mellett, jó az infrastruktúra, megfelelő a beszállítói bázis, illetve adottak a földterületek, melyek lehetővé teszik egy teljes értékű járműgyártó létesítmény működését – jelentette ki Oliver Zipse.

A müncheni székhelyű cég igazgatótanácsának tagja bejelentette, hogy a BMW Group debreceni gyárának igazgatója Michele Melchiorre lesz, aki az autóiparban és a repülőgépipari területen szerzett széleskörű tapasztalatával érkezik a vállalatcsoport új létesítményének élére.

Elismerik a magyar sikereket

– Az a tény, hogy a BMW gyárat épít Magyarországon, Debrecenben, számunkra elismerés. Elismerése ez a magyar emberek szorgalmának és szakértelmének, elismerése a debreceniek profizmusának és elismerése a magyar gazdaságpolitikának is – fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

PA122833Fotó: Molnár Péter

Hozzátette: az ilyen beruházói döntések igazolják, hogy jó volt bevezetni Magyarországon Európa legalacsonyabb adóit, jó volt létrehozni Európa legrugalmasabb munka törvénykönyvét, és jó volt német mintára alkalmazni a duális szakképzést.

Az autógyártás „gerincoszlop”

A külgazdasági és külügyminiszter szerint az autóipar a magyar gazdaság „gerincoszlopa”. A magyarországi autóipar termelési értéke tavaly meghaladta a 8 ezer milliárd forintot, amire soha korábban nem volt példa. Az idei számok alapján az látszik, hogy a rekord ismét megdől, az autóipari termelés meghaladja majd a 9 ezer milliárd forintot. A versenyképességünk olyan mértékű ebben az ágazatban, hogy az itt előállított autók 91,1 százaléka exportra kerül. A BMW debreceni beruházása újabb lendületet ad majd és sokat segíthet abban, hogy a magyar gazdaság növekedési üteme tartósan 4 százalék fölött maradjon – állította.

Készpénzzel is támogatják

A külgazdasági és külügyminiszter szavaiból kiderült, hogy a kormány több módon segíti a BMW debreceni beruházásának megvalósítását. Például az M35-ös autópályáról külön lehajtót építenek a Kismacs és Nagymacs között létrejövő új ipari parkhoz, az oda vezető utat kétszer két sávosra bővítik, konténer terminált alakítanak ki, villamosítják az ottani vasútvonalat. Az 560 focipályányi területen villamos-, gáz- és telekommunikációs hálózatot hoznak létre. Ezen túlmenően 12 milliárd 323 millió forint készpénzzel is támogatják az autógyár megvalósítását. – Ez busásan meg fog térülni Debrecennek, Magyarországnak – jelentette be Szijjártó Péter.

Úgy vélte, hogy a BMW Debrecenbe települése rendkívüli mértékben növeli majd a város vonzerejét. Sokan akarnak majd idejönni, itt tanulni, munkát vállalni. Ezért új képzések indulnak a Debreceni Egyetem Műszaki Karán, megújulnak a szakközépiskolák, erősödnek a kétnyelvű képzések és új ösztöndíj programokra is számítani lehet.

Új korszak Debrecenben

Papp László, Debrecen polgármestere úgy fogalmazott az ünnepségen, hogy a mai dátum a debreceni történelem aranybetűs napja. Az a nap, amely a város történelmi ambícióit váltja valóra. Az a nap, amely egy új korszakot nyit meg Debrecen életében.

PA122844Fotó: Molnár Péter

Kiemelte, hogy a BMW debreceni beruházását a cívisváros közgyűlésben mindenki támogatta. Ebben a tekinteteben nem volt kormánypárt és ellenzék. – Debrecen a BMW-csoporttal folytatott együttműködésnek köszönhetően a régió legnagyobb integráló erővel rendelkező városaként egyet jelent majd a fejlődéssel, a magas színvonalú tudással és a versenyképes munkalehetőségek sokaságával – jelentette ki Papp László.

Prémium kategóriás város

Elmondta: a város az elmúlt 4 évben történelmi léptékű fejlődésen ment át. Több mint 500 milliárd forint értékű működőtőke érkezett ide, melynek köszönhetően 6 ezer új munkahely jött létre. – Ilyen nagyságrendű tőke csak olyan országot, várost választ, ahol stabilitás, biztonság és kitűnő együttműködés jellemzi a mindennapokat – emelte ki.

Papp László arról is beszámolt, hogy augusztusban és szeptemberben közvélemény kutatást végeztek Debrecenben, melynek során azt kérdezték a polgároktól, hogyan értékelik a BMW ideérkezését. A válaszadók 94 százaléka pozitív osztályzatot adott.

A szerződésben Debrecen vállalta, hogy az autógyárhoz szükséges területet 1 év múlva átadja a német cégnek, így 2019 őszén megkezdődhet a gyár építése – derült ki a polgármester szavaiból. Hozzátette: a BMW-vel folytatott együttműködés megteremti a lehetőségét annak, hogy Debrecen kategóriát váltson, hogy belépjünk a prémium kategóriás városok körébe.

– Orosz Csaba –


Fotó: unideb.hu
Debrecen - A betegellátást, az orvosképzést és az intézmény kinevezési gyakorlatát érintő módosításokról volt szó a Debreceni Egyetem október 4-ei szenátusi ülésén. A testület a Debrecenben létesülő BMW-gyárhoz kapcsolódóan is fogadott el előterjesztést – írja az unideb.hu. - Az egyetem életében ...

Palkovics László
Budapest - Palkovics László kormánybiztosként felel a debreceni autóipari központ, illetve környezete gazdasági, oktatási és kulturális fenntartható fejlődéséért - derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározatból. A kinevezés 2020. augusztus 31-ig szól. A kormánybi...

Nem a világ vége – ezek után pedig még annyira sem lesz az
Debrecen - Optimista a közhangulat az autógyár hírét illetően Debrecen kismacsi részén. Csaknem két hónappal a nagy bejelentés után ismét bejártuk azt a Debrecen nyugati határában, Kismacs és Nagymacs között található területet, ahol a BMW gyára épül majd. Most azt láttuk, hogy a remek fekete föl...

Illusztráció: Pixabay
Budapest - A következő egy év alatt mintegy 5-7 százalékos emelkedés várható a debreceni lakáspiacon a BMW korábban bejelentett helyi beruházása miatt, de az igazi árrobbanás az üzem megnyitása előtti 3 hónapban várható, amikor már elindul a próbatermelés és a munkavállalók számára lakást kell talál...