Magyarország

2008.06.27. 17:55

Több ezer bálányi lucerna ég Abonynál

<p>Több ezer bálányi lucerna és széna ég jelenleg is a Pest megyei Abonynál egy mezőgazdasági területen.</p>

A tűzoltók most megvárják, hogy az összes takarmány elégjen, hiszen azt már semmiképpen sem tudják megmenteni. A munka akár szombatig is eltarthat.

A tűz pénteken délután három óra körül lobbant fel az Abony határában lévő mezőgazdasági területen.

Egy több mint 1000 négyzetméteres fémből készült színben gyulladt ki az ott tárolt lucerna és széna. Több ezer bálányi van egymásra halmozva - mondta el a Független Hírügynökségnek Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Hozzátette: a hatalmas hő miatt nehezen tudják oltani a takarmányt, ráadásul megmenteni már nem lehet, hiszen tűz és az oltáshoz használt víz is tönkreteszi. Így jelenleg a tűz továbbterjedését próbálják megakadályozni, ezért a területen lévő mezőgazdasági épületeket és istállókat is hűtik.

A helyszínen több mint húsz tűzoltó dolgozik. Munkájuk igen elhúzódhat, hiszen a leégett lucernát és szénát munkagéppel kell majd szétszedni, hogy a belül izzó részeket is végleg el tudják oltani. Ez hajnalig, vagy akár szombat reggelig is eltarthat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!