Helyi közélet

2014.10.02. 13:40

Segítség az időseknek

Debrecen - Egy hónapon keresztül ünneplik a szépkorúakat.

Debrecen - Egy hónapon keresztül ünneplik a szépkorúakat.

Az idősek és a fogyatékkal élők gondozásáról, valamint az otthoni ápolásról is hasznos tanácsokat kaphatnak az érdeklődők a Városi Szociális Szolgálat szakembereitől. A szeptember 15-én létrehozott három Infó Pontban – Ifjúság u. 2., Kandia u. 4/b, Pósa u. 41. – hétfői és szerdai napokon, 13 és 17 óra között várják a látogatókat. Mint Szabóné Orosz Éva, a Debrecen Városi Szociális Szolgálat vezetője szerdán elmondta, fő célkitűzésük, hogy az idős és fogyatékkal élő emberek a lehető leghosszabb ideig saját otthonukban élhessenek.

– Minden kornak megvan a maga szépsége, az öregség lényege a szabadság, amikor már nem a munkának, hanem a családnak élhetünk. Fontos, hogy Debrecenben ne maradjon egyetlen ellátatlan időskorú sem – fogalmazott Papp László alpolgármester a Városi Szociális Szolgálat „Még mindig aktívan” című rendezvényének megnyitóján. Kiemelte, az idősek megbecsült tagjai a társadalomnak, hiszen egy életen át dolgoztak nyugdíjazásukig. – Október az idősek hónapja, a cívisváros pedig egy hónapon át tartó rendezvénysorozattal köszönti a szépkorúakat, amelynek első állomása az időseknek rendezett Ki mit tud? – tette hozzá.

Szabóné Orosz Éva kiemelte, a vetélkedőre közel harminc ellátott, mintegy 29 műsorsszámmal készült, egyénileg és csoportosan.

HBN


Cikkünkhöz a Facebookon szólhat hozzá:

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script , facebook-jssdk ));

// ]]>

" data-width="450">


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában