„Akkortájt nem a pénzben mértük a boldogságot”

Akt.:
Munkások a kukoricásban Balmazújvárosnál, 1965 körül
Munkások a kukoricásban Balmazújvárosnál, 1965 körül - © Fotó: Fortepan
Balmazújváros – A világháború után sok család került ki a Balmazújváros mellett lévő Nagy-tanyára, ahol az emberek önellátó életet folytattak. Mancika néni visszarepít minket az időben, hogy átéljük vele újra a tanyasi föld adta szépségeket. Részesei lehetünk egy olyan földre utazásnak, ahol az emberek nem pénzben mérték a boldogságot. Ahol a jó levegő és a zöld fű jelentette a gondtalanságot.

Margit néni a második világháború után került ki a Nagy-tanyára szüleivel és testvéreivel, ahol sok nagycsaládos élte mindennapjait. A Balmazújvárostól nyolc kilométerre lévő tanyán az emberek saját magukat látták el, a föld jelentette számukra a megélhetést. Szabó Józsefné Mancika néni időutazásra hív minket, bepillanthatunk az ő és családja háború utáni életébe.

Iskola után munkába

– Tízköblös földet kaptunk, hogy kikerültünk, azt dolgoztuk és műveltük, abból éltünk, a föld után. A háborút követően kikerültünk a tanyára, körülbelül tizenöt család lakhatott már akkor ott, mind nagycsaládosok voltak. A földet kapáltuk, egyesítettük, sok zöldségünk volt, azokat parcellákba tettük. Állatokkal is foglalkoztunk, tehenünk volt, disznót hizlaltunk. Mi is sokat besegítettünk gyerekként, sokszor iskola után is munkába álltunk. Apám naphosszat figyelte a területet, volt búza, tengeri, dinnye, cukorrépa elvetve. A tanyán lévő gémeskútból használtuk a vizet mindenre, mi is abból ittunk. Berakott konyhánk volt akkor még, csutkatűvel és szalmával tüzeltünk. Volt ajtaja, mint a konyhának, alul pedig a pernyetartó. Legtöbbször tésztaleves, krumplis tészta volt hétköznap az asztalon, hétvégén volt inkább hús főzve. Kenyeret sütött anyám a kemencébe, készített közben lángost, amit végül bezsírozott és megsózott – mesélte lelkesen Mancika néni.

A ricsaj volt mindenük

Miközben az asszony boldogan gondol vissza a régmúltra, az járt a fejünkben, hogy egy tanyán hogyan szórakoztak, mi jelentette számukra a kikapcsolódást. Amikor rákérdeztünk, fennhangon nevetni kezdett, majd félmosollyal az arcán adta tudtunkra, hogy bármikor csinálhattak ők maguknak bulit.

szj

Szabó Józsefné Mancika néni

– A tanyán volt nagy terület, ahol a fiatalabbak összegyűltek, ricsajnak hívtuk ezt az összejövetelt. Táncoltunk, danoltunk, fogtuk a fehér nagy fűsűt – két oldalt foga volt –, cigarettapapírt tettünk rá, és úgy szólaltattuk meg, az volt a muzsika, arra táncoltunk, a többiek meg csak úgy énekeltek. Nem ittunk alkoholt, mielőtt mentünk, ettünk, csak vizet vittünk, ha melege lenne valakinek. Akár reggelig is rophattuk a táncot, nem zavartunk mi ott senkit a tanyasi némaságban – emlékezett vissza Mancika néni.

Gyalog a bálba

– A Nagy-tanya körülbelül nyolc kilométerre volt a várostól, ahova el tudtunk menni szórakozni a bálba. Gyalog jártunk, többen egyszerre, abban a ruhában sétáltunk már ki a tanyáról, amiben az esti mulatságra ballagtunk. A bálokat nagyon szerettük, jókat táncoltunk, énekeltünk. Bagolyvár volt akkor a neve a helynek, hajnalig ott voltunk, majd onnan sétáltunk vissza a tanyára, amikor már virradt. Volt olyan, hogy anyám is jött velünk a bálba, gardamamának.

A fiatal lányok legnagyobb részének jött az anyja is, úgy ültek az öregasszonyok sorban a lócán, körbe. Úgy figyeltek bennünket, vigyáztak ránk miközben táncoltunk. Ők csak ültek, fogták a kabátjukat, beszélgettek, és közben néztek minket.”

Akkoriban volt egy szokás, amit a fiúk csináltak, kiforgatták azt a lányt a bálból, aki esetleg nem fogadta az ő udvarlásukat. Összebeszéltek, elhívták táncolni a leányt, majd körbeállták, és az ajtó körül kiforgatták. Ez akkoriban megszégyenítése volt egy nőnek, hogy egy férfi sem táncol vele, de nem minden fiú volt ilyen, hála a jó Istennek! – kiáltott fel, majd egy megható szerelmi történetet hallhattunk a hetvenhat éves nénitől.

– Anyámék is a bálban ismerkedtek meg, apám kinézte őt magának, addig nem is ismerték egymást. Apám felkérte őt táncolni, amikor pedig édesanyám igent mondott neki, a zene pedig még nem szólalt fel, akkor apám így szólt: „Mindenki a máséval, csak én a magaméval!” Onnantól kezdve nem is táncoltak mással, első látásra egymásba szerettek.

HBN–NE


Ott nem volt szegénység

– Télen az estéket nem tévénézéssel töltöttük, kártyáztak apámék, tanyázni jártunk át a szomszédba. Hajdanában nem volt vitatkozás és összetűzés, jó viszony volt mindenki között.

A Nagy-tanyán jól éltünk, nem volt szegénység, nem panaszkodhatom.”

Vágtunk disznót, volt kolbász, szalonna, hús, mindig volt mit ennünk. Önellátó életet folytattunk akkor, a föld mindent megadott nekünk. Nem volt sok pénzre szükségünk, csak a ruházkodásra kellett. Anyámék piacozni jártak, apám pedig leadta a terményt, ahova kellett, onnan volt pénz. Akkortájt nem a pénzben mértük a boldogságot, a jó levegő és a friss fű, az volt a mi életünk – zárta Mancika néni.


Látogatás Virág Aladárék tanyáján
Balmazújváros - A Balmazújváros futballistája, Virág Aladár három éve remekül érzi magát a semmi közepén. Nemcsak a hideg miatt borzongató érzés, amikor a szikrázó januári fagyban megpillantjuk az alföldi kis tanyát a két esztendeje kiszáradt korábbi horgászparadicsom, a Mézeshegyi-tó szomszédság...



További hírek a Magyarország kategóriából

Sporthírek