„Akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget”

„Akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget”
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Tíz éve hívta életre a református egyház a közösségi ellátást.

Hálaadó megemlékezéssel egybekötött karácsonyi ünnepséget tartottak a Tiszántúli Református Egyházkerület (TTRE) Közösségi Ellátások fennállásának tizedik évfordulója alkalmából csütörtök délután, az esperesi hivatal dísztermében. Ünnepi beszédében dr. Fekete Károly tiszántúli református püspök hangsúlyozta, olykor nemcsak adni nehéz, hanem elfogadni is.

– Óriási dolog e sok mindenben rendszertelen világban, hogy valamire azt mondhatjuk, nem volt hiába elkezdeni.

Az egészségőrzés és a személyiség épülése két olyan dolog, amely az életünkhöz tartozik, és ha ott valami megbomlik, akkor minden széteshet, még akkor is, ha az embernek van pénze, egzisztenciája.”

Fotó: Molnár Péter Fotó: Molnár Péter ©

– Én annak örülök és azt köszönöm meg, hogy tíz esztendeje egy olyan vállalásra szövetkeztünk, amely, mint kiderült, nem volt hiábavaló. Egy évtized múltán azt láthatjuk, hogy küzdünk együtt mindenféle hiábavalóság ellen, mert naponta fel kell venni ezt a harcot, és ebben jó, ha valaki mellénk áll. Köszönöm mindazoknak, akik elfogadják ezt a szolgálatot, mert olykor elfogadni is nehéz, és ha jön a visszautasítás, akkor nehéz megélni, hogy hiába akartunk tenni valami jót. Rossz visszautasítást kapni, de szerencsére itt tíz esztendeje tudnak elfogadni. Akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget: ez kell, hogy hasson a hiábavalóság ellen, és ez kell, hogy hasson ránk – fogalmazott az egyházi vezető.

HBN-MSZ








hirdetés