Akik meg tudták törni a kezdők átkát

Akt.:
Balról jobbra: Tatos Levente, Simon Zsófia és Koszta Máté
Balról jobbra: Tatos Levente, Simon Zsófia és Koszta Máté - © Fotó: Kiss Annamarie
Debrecen – Közös munka és önállóság, kitartás és fáradtság, siker a semmiből – kulcsszavak a csapat sikerével kapcsolatban.

Az It’s Debatable, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája gimis csapata szerezte meg az előkelő második helyet az egyetem Angol-Amerikai Intézete DEbate angol nyelvű országos vitaversenyén. Az „előkelő” pedig ebben az esetben nem pusztán frázis: aki követi a vitaversenyek alakulását, az tudja, kezdő csapat ott nem rúghat labdába. Márpedig ez a csoport újonc: Simon Zsófia (10.b) és Tatos Levente (11. d) életükben először indultak ilyen megmérettetésen, Koszta Máté (11.d) az egyedüli, aki már rendelkezett tapasztalattal, ő fél éve vitázik versenyszinten egy budapesti oktatási intézményben. Felkészítő tanáraik, Csősz Tímea és Molnár Alexandra is mindössze harmadjára indítottak csapatot a versenyen. A döntő vita témája a Mars kolonizációja volt.

Nekik ezt jelenti a vita

– Komoly munka volt felkészülni. Ebben a versenytípusban előre tudható a tételmondat, ezért van lehetőség rengeteg kutatómunkát lehet végezni, forrásokat gyűjteni, kitalálni és felépíteni a teljes érvelési rendszert, lejátszani a vitát és ellenőrizni, hol lehetnek benne logikai lyukak – magyarázta Máté. – Ezért a legfontosabb hármónk közös munkája, a kutatás volt – hangsúlyozta Zsófi.

A verseny előtt, már az utolsó fázisban pedig a felkészítő tanároknak köszönhetően igénybe tudtak venni anyanyelvi segítséget, olyasvalakiét, aki szintén foglalkozott vitázással, s így kipróbálhatták a tudásukat gyakorlatban.

– Volt egy próbavitánk is: novemberben házon belül rendeztünk egy összecsapást a másik induló kossuthos csapattal. Mi nem rendelkezünk jelentős hagyományokkal a vitázás tekintetében, különösen ennek fényében nagy eredmény ez a második hely – mutatott rá Csősz Tímea.

– Szeretnénk a Kossuthban létrehozni egy klubot, hogy lehetőségünk legyen egymással vitázni. A vita másféle tudást, más képességeket fejleszt, mint az iskolai tanulás, megtanít arra, hogyan kell egy adott helyzetben gondolkodni, azonnal reagálni, ezért mindenképpen előnyös, ha az ember sokat vitázik – mondta Máté és Levente egymást kiegészítve. A terveik szerint a vitaklubban nemcsak angol, hanem magyar nyelvű disputákra is fel lehet majd készülni.

Nem szabályokat, hanem képességeket, készségeket szeretnének gyakorolni, megismertetni a diákokkal, amelyeknek akkor is hasznát veszik, ha nem lesznek bajnokok.”

– Ezt mindenkinek használnia kell az életében, nem csak azoknak, akik politikai vagy jogi pályára lépnek – mondta Zsófi, és Máté helyesel: – Egyikünk sem készül jogásznak, nem klasszikus argumentatív jellegű pályát választottunk. Zsófi orvos szeretne lenni, én fizikus, Leventét az üzleti élet vonzza, azzal szeretne foglalkozni; ezek közül egy sem tipikusan vitázó helyzet, mégis úgy gondoljuk, ezek a képességek segíteni fognak minket. – Ugyanúgy, mint az angol nyelv – egészítette ki Csősz Tímea. – Érdekes módon az angolon kívül éppen matematika órán – egy eléggé egzakt tantárgy esetében – szokott kialakulni közös kreatív gondolkodás, konstruktív vita, és azt gondolom, ez minden tantárgyba integrálható lenne – mesélte Zsófi, s a többiekkel együtt viccesen kijelentette, „vitán felül áll”, hogy ha ilyen interaktív órák lennének, ahol megvitathatnák, amit hallanak, akkor egyre több diák figyelne, személyesen is kötődnének a tananyaghoz, ezért valószínűleg könnyebben menne a tanulás.

A magánéletben is?

– A tinédzseréletnek egy része azzal telik, hogy a szülőkkel nézeteltéréseink vannak. Én pedig igenis észrevettem, hogy mióta elkezdtem vitázni, és kulturáltan, érvekkel támasztom alá az álláspontomat, az a szülőkkel kapcsolatban is segít. Komolyabban vesznek, és néha meg is lepődnek, pozitív módon – mondta büszkén Levente.

A többiek is úgy érzik, sokat hozzátett az életükhöz a vitaverseny. – Előfordult, hogy összevesztem a testvéremmel, és anyukám úgy oldotta meg a helyzetet, hogy azt mondta: remek, gyakorolhatok, megtaníthatom a testvéremet is kulturáltan vitatkozni. Ez is segített a felkészülésben – nevetett Zsófi.

– Véleményem szerint Magyarországon a vitakultúra még nem terjedt el eléggé, én pedig úgy gondoltam, a vitatkozásnak legfeljebb az lehet a végkimenetele, hogy leszidnak. Kellemes meglepetés volt, hogy egy stimuláló dolgot csinálhatok, amivel folyamatosan fejlődhetek, és ilyen országos eredményt érhetek el vele – mondta Máté, s azt is megfogalmazta, a fejlődés egyedüli módja, ha nem fogadjuk el a tekintélyelv alapján az információkat, hanem megkérdőjelezzük őket, és racionális alapon megpróbáljuk bizonyítani az igazunkat. – De ez egy konstruktív vita; nem az a lényeg, hogy legyőzzük a másikat, hanem hogy közelebb jussunk az igazsághoz – hangsúlyozta Máté, és mindenki élénken helyeselt.

Munka és barátság köteléke

– Rengeteg időt töltöttünk együtt, és igazi barátság alakult ki hármunk között – mondta Zsófi. Óriási mennyiségű adatot dolgoztak fel, először mindig összeültek, és együtt kezdtek gondolkodni. Olykor konferenciabeszélgetést folytattak telefonon, s Levente hozzátette, Máté szinte mentorként működött, egyfajta csapatkapitány volt, de azt is megmutatta, ez közös munka. Kiosztották egymás között a feladatokat, majd megtanították egymásnak, amit meg tudtak, és ez egyben a versenyre is felkészítette őket.

Balról jobbra: Csősz Tímea, Koszta Máté, Simon Zsófia, Tatos Levente és Molnár Alexandra | Fotó: Kiss Annamarie

– A kávéházak voltak a főhadiszállásaink, szombatonként előfordult, hogy nyitástól zárásig ültünk ott, hétköznapokon pedig iskola után – számolt be róla Levente. Nem csoda, ha a döntő előtti napokban úgy érezték, összeesnek a fáradtságtól.

– Borzasztóan önállóak, kevéssé igényeltek tőlünk segítséget. Éppen ezért nem is akartunk rájuk telepedni, inkább csak kontrolláltuk a folyamatot. Rendszeres időközönként találkoztunk, és olyankor úgy láttuk, minden a legjobb úton halad. A legtitkosabb álmunk volt a dobogós helyezés, és ezt is felülmúlták. Le a kalappal előttük! – nézett tanítványaikra Csősz Tímea. A tanárnő szerint a sikerük sok tényezőnek köszönhető. Képesek voltak hosszú órákat dolgozni a felkészülés során, támaszkodhattak Máté tapasztalatára, a nyelvtudásukra, és mindenekfelett az elkötelezettségüket tartja rendkívülinek. – Az utolsó pillanatban, a döntőben is össze tudták szedni az erejüket, mint a maratoni futók! – hangsúlyozta. Molnár Alexandra is egyetértett. – Sokkal kevesebb támogatásra volt szükségük, mint a többieknek. Természetesen minden csapat más, de rajtuk már az első pillanatban látszott, tudják, mit akarnak. Végig egymást koordinálták, nagyon ügyesen, soha nem vették félvállról a felkészülést, a verseny utolsó pillanatáig teljes gőzzel dolgoztak.

És a drukk?

Egy ilyen nagy megmérettetés esetén nem kerülhető meg az adrenalin-probléma. Kérdésünkre, hogy vajon izgultak-e életük első vitaversenyén, mindannyian szélesen mosolyogni, majd nevetni kezdtek.

– Ez személyiség kérdése. Úgy gondolom, én jól lepleztem, hogy izgulok, mert bizony izgultam. Zsófi… nem leplezte – mondta Levente, és lány kacagva helyeselt –, de amikor kiálltunk, már egy verejtékcseppet sem ejtettünk, csak a feladatra koncentráltunk. – A zsűri is kiemelte Zsófit és Leventét: még nem tapasztalták, hogy első versenyes vitázó ilyen magas szintű teljesítményt produkáljon – egészítette ki őket Molnár Alexandra.

Csősz Tímea nevetve hozzátette, Zsófié a facilitáló szorongás klasszikus esete. – Életemben nem láttam még olyan vérszomjasnak, mint ezen a vitán. Kibújt magából, ő nem szokott ilyen harcias lenni, de itt…! Buldózerhez hasonlították, mert kíméletlenül letarolt mindenkit.

– Én megszoktam, hogy emberek előtt kell beszélnem, így nem izgulok, vagy nem mutatom. Ez előny, és az is, hogy valamivel jobban ismerem a vita struktúráját, hogyan kell felépíteni az érvrendszert. És mivel sok munkánk is volt benne, számítottam rá, hogy jó eredményt érünk el – fejtette ki Máté. A kérdésre pedig, hogy ezt elmondta-e a csapatnak, félkomolyan bólogatott: – Olyan motivációs beszédeket tartottam..!

A háttér

– A mi történetünk tulajdonképpen eddig rövidnek mondható. Harmadik éve készítünk fel csapatokat, s elmondhatjuk, hogy eleinte mi is sötétben tapogatóztunk. Volt egy leírásunk, hogyan folyik egy ilyen Karl Popper-féle vita, de tulajdonképpen tapasztalatok, előzmények nélkül, teljesen ösztönösen tettük, amit kellett. Nekünk magunknak is tanulási folyamat ez, és az egyre jobb eredmények bebizonyították, hogy jó az irány, de biztosan lehetne jobb is. Évről évre, sőt fordulóról fordulóra gyűjtöttük a tapasztalatokat, a zsűritől is mindig kaptunk visszajelzéseket, amire lehetett alapozni a további felkészülésben. Így végezhetett a tavalyi csapat a negyedik helyen – foglalta össze Csősz Tímea az előzményeket, aki szerint látni a gyerekek fejlődését, sikereit, ez jelenti egy tanár számára az igazolást, hogy van értelme annak, amit csinál!

Szokatlan, hogy két felkészítő tanár is dolgozik a csapattal. Az ő esetükben nagyon szerencsés is, ebben egyetértenek, ahogy mindenben. Molnár Alexandra néhány évvel ezelőtt került az iskolába pályakezdő pedagógusként, s Csősz Tímea mentorálta, tehát eleve szoros kapcsolat állt fenn közöttük. Kivételes, ahogyan együtt dolgoznak, mint mondták, hasonló a mentalitásuk, a világlátásuk, még a csillagjegyük is ugyanaz, és mindkettejüket megnyugtatja, hogy van egy kontroll. Nem csak a gyerekeket kovácsolta össze a DEbate; bár a tanárnők abban is megegyeznek, hogy a verseny nélkül ugyanilyen remekül működnének együtt.

A jövő

És nincs megállás.

Mikor gratuláltunk a nyertes adys csapatnak, azt mondták, jövőre nyerjük meg helyettük is, ez nekem nagy motivációt adott”

– avatott be Zsófi, a többiek pedig egyetértenek. Az idei évben pedig azon kívül, hogy szeretnék szélesebb körben népszerűsíteni a vitát, a másik nagy céljuk a Heart of Europe Debating Competition, egy nemzetközi megmérettetés, melyet nyáron Csehországban rendeznek meg.

PtkI