Aki többet járt iskolába, könnyebben helyezkedik el – Ez az állásbörze egyik tanulsága

Akt.:
Aki többet járt iskolába, könnyebben helyezkedik el – Ez az állásbörze egyik tanulsága
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Az állásbörzén 42 munkát, képzést nyújtó cég, szervezet képviseltette magát.

A statisztika szerint Hajdú-Biharban most több mint 30 ezren keresnek állást, ami igen magas szám – jelentette ki a Debrecen Plazában tartott II. Debreceni Állásbörze megnyitóján dr. Mező Barna, a megyei kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának vezetője. Elmondta: az álláskeresők 43 százaléka 8 osztályt, vagy annál kevesebbet végzett. Mindössze 5 százalékuk rendelkezik felsőfokú, 52 százalékuk pedig középiskolai végzettséggel. Vagyis, aki többet tanult, könnyebben tud elhelyezkedni.

Dr. Mező Barna hozzátette: a tavalyi sikeres állásbörzének is köszönhetően az elmúlt egy év alatt megyénkben a foglalkoztatási hivatalban nyilvántartott betöltetlen munkahelyek száma havi 250–300-ról 800-ra, 1000-re nőtt. A rendezvényen 42 kiállító, munkaadók, oktatással foglalkozó szervezetek, vállalkozások képviseltették magukat.

Aki keres, talál

Az egyik stand mellett L. János ebesi fiatalember kérdésünkre arról számolt be, hogy asztalos végzettsége van és egy építőipari cégnél dolgozik, de nem a szakmájában, ezért másik munkahelyet keres. – Az is megfordult már a fejemben, hogy saját asztalos vállalkozásba kezdek, de ahhoz nagyon sok gép kellene, azok pedig nagyon drágák. Nincs rá pénzem – fogalmazott.

Egy fiatal nő, a Hajdúhadházról érkezett Kulcsárné Csősz Ibolya önéletrajzával a kezében ismerkedett a kínálattal. Elmondta: egy hónapja munkanélküli. Érettségije, valamint két szakmája van, cukrász és családpedagógiai mentor. Elsősorban irodai munkát keres, de akár betanított munkát is vállalna. Péknek és árufeltöltőnek is jelentkezett.

HBN–OCs








hirdetés