Aki megfejti a debreceni sajtótörténet egyik szürke foltját

A kötet borítója
A kötet borítója
Debrecen – Érdekes sajtótörténeti kutatásról számol be Gellér Ferencné.

A debreceni sajtótörténet kutatója – Gellér Ferencné – budapesti születésű. 1966-ban került Debrecenbe, a Biogal Gyógyszergyár műszaki könyvtárába. Az első gyermek megszületése után munkahelyet váltott: 1972 tavasza a megyei könyvtárban találta. Aztán 1995. júliusától 2006-ig – Simon Zoltán utódjaként – az intézmény igazgatója lett. A könyvtárosság számára hivatás volt, amit bölcsészdoktori végzettsége és könyvtárszakmai írásai is alátámasztanak. Sajtótörténettel intenzívebben 2006-tól kezdett foglalkozni. De erről beszéljen ő maga.

Először maga a név…

– A debreceni sajtótörténet iránti érdekelődésem kezdete 1972-re tehető, amikor a helytörténeti gyűjteményben rácsodálkoztam a Bugyi Sándor-könyvekre. Először maga a név, aztán a talyigás foglalkozás keltette fel a kíváncsiságomat. Ez az élmény vezetett a Székely Imre-féle Dongó című élclaphoz, majd a további Dongó élclapokhoz. Legelőször az 1956-ban megjelent Obersovszky-féle Debreceni Dongó történtét dolgoztam fel, ami a megyei levéltár évkönyvében megjelent. Nyugdíjba kerülésem után kezdtem a Székely-féle Dongóval foglalkozni. Meglepetéssel tapasztaltam hogy a Dongó-beli Bugyi-történetek körül sok téves adat látott napvilágot a sajtóban. Például a 2008-a kiadású „Magyar karikaturisták adat- és szignótár 1848–2007.” című lexikon a Dongó élettartamát 1900–1905-ra teszi, holott 1915 áprilisáig élt az élclap. Ez volt a leghosszabb ideig prosperáló Dongó élclap. Az első szám érdekessége az Ady közreműködésével készült vezérvers, amelynek izgalmas történetét Kardos László a Debreczeni Független Újságban, 1932-ben közzétette – mutatott rá Gellér Ferencné.

Nemrég megjelent egy könyve „Élet a lú véginél” címmel, amely szemelvényeket közöl a Dongóból, ifjú Bugyi Sándor „debreceni tajigás és hejjes pógár” címen. Hogyan illeszthető a Dongó az akkori politikai panorámába? – kérdeztük a kutatótól.

– A Dongót a Függetlenségi és 48-as Párt szellemében szerkesztették, bár Székely Imre szeretett volna kibújni e kötődés alól. 1905-ben össze is különbözött a párttal. Attól kezdve az egykori elvbarátok ádáz ellenségek lettek. Epébe mártotta a tollát, és páratlan szívóssággal a szatíra és gúny fegyverével fordult ellenük. De a függetlenségi posztot nem hagyta el, hiszen Debrecen masszív ellenzéki, baloldali város volt. A cívisek, iparosok a nemzeti sérelmek alapján szemben álltak a kiegyezés utáni politikai gyakorlattal. A Bugyi Sándor figura különös színfoltja volt az élclap­irodalomnak, és mélyen beépült a debreceniek köztudatába. Az alak irodalmi megjelenésének is próbáltam utánanézni. Íróink közül megemlíthetem Szabó Magdát, aki egy fotót talált az édesapjáról Bugyi Sándor maszkjában, egy műkedvelő előadáson alakította a talyigást. Szabó Lőrinc is ifjúkori kedves olvasmányai közé sorolta a Bugyi Sándor-történeteket, noha ez nem mondható a legértékesebb irodalomnak. A Dongó 1915-ben befejezte pályafutását, de a Bugyi-történetek folytatódtak a Bugyi Újságban. Erre Balassa Sándor szövetkezett Simon István tanítóval. A Bugyi Újságot kiküldték még a frontra is. Balassa 1922-től az Amerikai Magyar Népszavának is elküldte a Bugyi-történeteket, sőt Bugyi-naptárakat is kiadott minden évben, egészen 1930-ig.

Az álnév mögött

Egyszer csak találkozott Tóth Árpád nevével, aki még diák korában, 15-16 évesen illusztrálta Simon István „Én meg a lú” című Bugyi Sándor-történetét… – A teljes Dongó feldolgozásánál tanúként hívtam Pálfy József debreceni kortárs újságíró kéziratos visszaemlékezéseit. Pálfy József fedte fel a Pinguin-rejtély titkát: miszerint az álnév mögött Tóth Árpád rejtőzködött. Tóth Árpád 1909. október 17. és 1910. július 10. között a Dongó munkatársa volt. A Dongóban talált eddig ismeretlen Pinguin-karcolatok, glosszák – tematikájuk, sza­ti­rikus ábrázolásuk alapján – az Arpetto- és Torpedó-karcolatok, szatírák előfutárai voltak. Ez utóbbi álneveket használta az 1911 őszén induló Debreczeni Nagy Újságban, s annak Ludas Matyi című élclap mellékletében. A költő pályakezdő szatirikus tevékenységéről írt dolgozatomat a Déri Múzeum évkönyve közlésre befogadta – tette hozzá Gellér Ferencné.

Egymás mellé álló Dongók

– Hatféle Dongó című lap jelent meg Debrecenben, de a név hallatán az emberek eszébe leginkább a Dongó Színpad jut. A névazonosság és a sajtóban megjelenő téves adatok miatt a zavar nem múlik – mondja a kutató, amikor munkájának folytatásáról faggattuk. – A sok bizonytalanság talán eloszlik a Dongók egymás mellé állításával. Jelenleg ezen dolgozom. A Dongók történeti íve az abszolutizmustól az első világháború évéig, négy Dongó és néhány Dongó-naptár; majd a 20. század 50-es éveiből két kései Dongó élclapig terjed. Izgalmas, szép feladatra vállalkoztam…

HBN–Bakó Endre








hirdetés