Akcióhősnek képzelte magát a debreceni kettős gyilkos

Akcióhősnek képzelte magát a debreceni kettős gyilkos
A 48 éves R. Lajos vallomást tett, de érdemi beismerést nem, holott ellene szólnak a bizonyítékok.

Debrecen. Miután beismerő vallomást még nem tett a Bayk András kertben hétfőn elkövetett kettős gyilkossággal gyanúsított férfi, a rendőrség feltételezi, hogy tettében az ital is közrejátszott – mondta el tájékoztatóján Tóth Ferenc alezredes, a megyei főkapitányság bűnügyi osztályvezetője. Emellett a tanúvallomásokból kiderült, R. Lajos gyakran késekkel és baltával felszerelkezve járta az utcákat azt híresztelve magáról, hogy megjárta Kambodzsát és Vietnámot, így 3 másodperc alatt képes megölni egy embert. Sokszor képzelte magát Steveen Segalnak, illetve Lorenzo Lamasnak, ennek megfelelően utánozta a mozdulataikat is, ám a tettét több késszúrással követte el mindkét áldozatán.
 

Vallomást tett, de nem beismerőt
 

 
Az osztályvezető arról is beszámolt, hogy az egyik áldozat élettársának a bejelentése után helyszínre érkező rendőrök öt percen belül elfogták a gyanúsítottat, aki ittas állapotban végig kötekedett velük, s bár vallomást tett, de nem beismerőt. Ugyanakkor a házkutatás során talált bizonyítékok, a tanúkihallgatások és a helyszíni szemle alapján a közelben lakó férfi követhette el a kettős gyilkosságot. Tóth Ferenc hozzátette, az 50 és a 41 éves társadalmilag lecsúszott áldozat naphosszat kannás-bor ivással töltötte az idejét, míg a feltételezett tettes időnként csatlakozott hozzájuk. A 48 éves férfi a gyilkosság felfedezése előtti félórában követhette el tettét.
 
A rendőrség a városi bíróságnál kezdeményezte R. Lajos előzetes letartóztatását, erről csütörtökön délután születhet döntés. HBN-ÉP

Akcióhősnek képzeli magát a gyilkos