Akció Budapesten – sikeres első nap

Folytatódik csütörtökön is a szerdán újraindított közlekedési és közbiztonsági akció Budapesten.

Az első, szerdai nap a rendőrség szerint sikeresen alakult, a 100 túlmunkában dolgozó rendőr és az őket segítő polgárőrök 10 embert fogtak el, közülük ötöt bűncselekményen értek tetten. Az akció csütörtökön főként az aluljárók fokozott ellenőrzésével folytatódik.

Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, az akció szerdán indult újra, eredetileg két héttel korábban hirdették meg, de mivel 1500 fővárosi rendőrt vezényeltek árvízi védekezésre, akkor elmaradt.

Bűncselekmény közben érték tetten

Szerdán az akcióban 10 embert fogtak el, közülük ötöt bűncselekmény közben értek tetten. Majdnem 500 embert igazoltattak, hetet közülük elő is állítottak, mert nem volt nála igazolvány. 21 ember ellen szabálysértési feljelentést tettek a rendőrök, 22 alkalommal pedig helyszíni bírságot szabtak ki, összesen 113 ezer forint értékben. Csütörtökön az akció folytatódik, főként az aluljárókat ellenőrzik a rendőrök.

– Független Hírügynökség –








hirdetés