Akaratos házigazda várja a Ferencvárost

Akt.:
1Hozzászólás
Akaratos házigazda várja a Ferencvárost
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Holman Dávid szerint nincs egyértelmű favoritja a szombat esti rangadónak.

Nem panaszkodhatunk a tavaszi szezon nyitányára, hiszen az első körben mindjárt egy rangadót rendeznek Debrecenben, szombaton 18 órakor (élőben: www.haon.hu) a Ferencváros látogat a Nagyerdei Stadionba. A két csapat kerete komoly változásokon ment keresztül, főként a házigazdáké, akik a távozók miatt nem kevesebb, mint hat új labdarúgóval vágnak neki a bajnoki folytatásnak.

A középpályás, Holman Dávid hozzájuk képest szinte „régi motorosnak” számít, egy esztendőnyi Loki-tagságával.

Jó meccsre van kilátás

– Természetesen nagyon várjuk mindannyian a rajtot, az csak hab a tortán, hogy rangadóval indul a szezon egy kitűnő gárda ellen – mondta a Naplónak a hajdúságiak 10-ese. – Biztos vagyok benne, hogy jó meccset láthatnak a nézők, ha kilátogatnak a stadionba. Mindkét csapatban történtek változások, az majd a pályán kiderül, hol sikerült jobban az átalakítás – mondta a középpályás, aki 2012-től 2015-ig éppen a zöld-fehérek játékosa volt.

Kérdés persze, hogy miként muzsikálnak majd együtt a megújult Loki labdarúgói. – Ezt nagyon nehéz előre megmondani, de úgy vélem, a többség ismeri a másik gondolatát, abban pedig reménykedem, hogy zökkenőmentesen beépültek az újak a csapatba. Nyilván egy ilyen mérkőzésen az aznapi forma fog dönteni, én mindenesetre derűlátó vagyok – mondta Holman Dávid, aki szerint egyáltalán nem biztos, hogy a Fradi a favoritja a találkozónak.

– Hazai környezetben játszunk, és abszolút nem úgy megyünk ki a pályára, hogy az FTC a jobb és hadd focizzon, hanem mi akarjuk a saját akaratunkat ráerőltetni a vendégekre. Úgy hallom, sokan jönnek majd ki a meccsre, nem véletlenül mondják, hogy a szurkoló a tizenkettedik játékos, sokat segíthetnek nekünk a lelátóról. Remélem, rászolgálunk majd a buzdításukra!

HBN


Útlezárást hoz a Fradi DebrecenbeÚtlezárást hoz a Fradi Debrecenbe

A Loki-meccs miatt forgalomkorlátozásra, ellenőrzésekre kell számítani február 18-án.

 

 

DVSC: megvan a cél, följebb kell kapaszkodniukDVSC: megvan a cél, följebb kell kapaszkodniuk

A csapat új igazolásai is szóhoz jutottak az eseményen, mint említették, mindenki bizakodó a Fradi-meccs előtt.

 

 

Fradisták ülhetnek a debreceni szektorokbaFradisták ülhetnek a debreceni szektorokba

Az ellenfél fanatikusai nagy számban készülnek a cívisvárosi rangadóra.



1Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés