2012.02.1 12:42; Frissítve: 2012.02.1 12:42


AIDS-drámában játszik Julia Roberts

AIDS-drámában játszik Julia Roberts
Los Angeles, 2012. január 23., hétfő (MTI) – Julia Roberts és Alec Baldwin is szerepet vállalt abban az AIDS-drámában, amelyet Ryan Murphy rendez a Tony-díjas The Normal Heart című színdarab nyomán.

 

A drámát, amely a nyolcvanas évek elején játszódik a New York-i meleg közösségben a HIV/AIDS-vírus elterjedése idején, eredetileg 1985-ben állították színpadra az off-Broadwayn, majd Londonban és Los Angelesben is bemutatták. A tavalyi Broadway-felújítás három Tony-díjat is elnyert – idézte fel a The Hollywood Reporter online kiadása (THR.com).

A darab szerzője, Larry Kramer írta a film forgatókönyvét is.

Roberts azt a kerekes székes doktornőt alakítja, aki az elsők között kongatta meg a vészharangot, amikor az akkoriban “meleg ráknak” nevezett betegség terjedni kezdett New Yorkban.

Murphynek nem ez az első közös munkája Robertsszel, először az Ízek, imák, szerelmek című filmen dolgoztak együtt.

Roberts Baldvinon kívül Mark Ruffalóval, Matt Bomerrel és Jim Parsonsszal szerepel együtt a The Normal Heartban, amely az imdb.com mozis adatbázis szerint 2014-ben kerül a mozikba.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Bulvár
Britney Spears az új zsűritag az X-Factorban
Britney Spears is zsűritag lesz Simon Cowell és L.A. Reid mellett a következő X-Factorban. tovább »
Cannes-i filmfesztivál: hatalmas verseny várható
Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Párizs, 2012. május 15., kedd (MTI) - A nagyon magas színvonalú [...] tovább »
Meztelenre vetkőzött a telenovella sztár
Erika Garcia a mexikói Playboyban mutatta meg tökéletes testét. tovább »
Képek: Ebbe a házba költözik Jennifer Aniston férjével
4,7 milliárd forintnak megfelelő összegért vette meg Bel Airben lévő szerelmi fészküket Jennifer Aniston és [...] tovább »
Így öregedett meg Goldie Hawn
A magyar származású szépséges színésznő felett eljárt az idő, plasztikázott arca megereszkedett és pocakot [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés