Ahol a terepjáró is fennakad

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: HBN
Hajdú-Bihar – A Sárréten kalákába szerveződve próbálják elvezetni a gazdák a földjeikről a vizet.

Vannak helyek a határban, ahol a derékig érő keréknyom a terepjárón is kifog, ott bizony az egyetlen közlekedési alkalmatosság az évnek ebben a szakában a traktor” – mondta el a Naplónak Polgár József komádi gazda, akit azonban nemcsak ez a probléma foglalkoztat mostanság.

Kár és haszon

A komádi határban jó néhány olyan területet művelnek a gazdák, ami távol esik a csatornától, ezért nincs hová elvezetni a vizet. Ahogy ők mondják, kínlódhatnának árokásó géppel, de félő, hogy a végén több lenne a kár, mint a haszon. – Az csak egy dolog, hogy a felázott talajokon körülményes lesz a tavaszi vetés előkészítése, egyelőre még ott tartunk, hogy az ősszel vetett búzát is alaposan megtizedelte a belvíz. Nálam például az őszi vetés 25-30 százalékát biztosan kivitte a víz, azzal már nincs mit tenni; kipusztult alatta a fiatal növény – adott számot a jelen helyzetükről Polgár gazda, aki szerint legközelebb „ráérne” május végén, június elején esni az eső. Amikor a dűlőutak állapotára terelődik szó, egyetlen jelző ötlik fel benne, hogy katasztrofális.

Belvízhelyzet a Nagyrábé körüli földeken | Fotó: Matey István (galéria) Belvízhelyzet a Nagyrábé körüli földeken | Fotó: Matey István (galéria) ©

– Azokat minden tavaszon újra kell csinálni, hiszen helyenként a derékig érő keréknyom bizony a terepjárón is kifog. A városnak nincs hozzá eszköze, hogy helyrehozza a dűlőutakat, hát csak magunkra hagyatkozhatunk. Persze, tudja, hogy van az?! Az egyik kötelességének érzi, míg a másik a füle botját se mozdítja; viszont az ő gépe is ugyanúgy járni fog rajta, mint az enyém – mondta bosszúsan a komádi gazda.

Slágertéma a víz

Az évnek ebben a szakában a Sárréten igazán „slágertéma” csak a belvíz. Társi László nagyrábéi gazda egyik szeme sír, a másik meg nevet, amikor szóba kerül a téma. Annak örül, hogy amióta az állam a környező csatornák kezelője, azóta rendesen megy le a területről a víz, ugyanakkor jó néhány helyen alakultak ki olyan belvízfoltok, amikkel a Tivizig munkatársai sem tudnak mit kezdeni. – Mi itt még mindig az őszi belvíz hagyatékával küszködünk. Hiába a legtöbb helyen csak foltszerű elöntések vannak, arra ez is éppen elég, hogy a táblát egybefüggően ne tudja az ember kiszántani. A gazdatársaknak napi elfoglaltságot ad, hogy kalákába szerveződve járják a határt, és engedik le a búzájukról a vizet – engedett betekintést a falusi ember hétköznapjaiba Társi László. További probléma, hogy a felázott talajra az erőgépekkel nem tudnak rámenni. Pedig, akinek például kukoricatarlója van, azt a sok szármaradvány miatt muszáj lenne beszántani. – Előre tartunk attól, hogy a fejtrágyázást el tudjuk-e végezni időben, hiszen egyelőre a talajok előkészítése is problémás – sorolta a nagyrábéi gazda, aki a dűlőutak hallatán csak legyintett, mondván: dűlőutak az ő környékükön tulajdonképpen nincsenek is.

– Petneházi Attila –


Többletből hiány?

Megyénkben mintegy ötezer hektárnyi földterületet borít belvíz, főként a Sárréten és a Hortobágyon okozva nehézséget a gazdálkodóknak. Kiss Zoltán, a megyei kormányhivatal földművelési igazgatója azt mondta, hogy további jelentős (a becslések szerint több ezer hektárnyi) területeken teljesen átitatódott a talaj vízzel, késleltetve az aktuális munkákat. „Hólé idén biztosan nem lesz, ami hiányozhat a talajokból. Ami ugyanis ma még többletként mutatkozik, abból könnyen hiány lehet, ha tartósan melegszik az idő és megélénkül a szél” – véli az igazgató.








hirdetés