Ahol a munka, ott a boldogulás

Akt.:
Egyre több kisgyermekes család választja lakhelyéül Mikepércset (felvételünk a tavalyi falunapon készült)
Egyre több kisgyermekes család választja lakhelyéül Mikepércset (felvételünk a tavalyi falunapon készült) - © Fotó: Matey István
Hajdú-Bihar – A Debrecen környéki kisebb településeken hosszabb ideje folyamatosan nő a lakosságszám. És távolabb?

A rendszerváltás óta eltelt negyed évszázad egyik figyelemreméltó tanulsága az, hogy míg a nagyvárosokban és azok vonzáskörzetében fokozatosan nő a lakosság száma, a centrumoktól távol eső kistelepülések folyamatosan néptelenednek el. Megyénkben is van néhány olyan település, amelyek (legalábbis demográfiai értelemben) a rendszerváltozás nyerteseinek tekinthetők.

Harmadával többen

Tímár Zoltán, Mikepércs kormánypárti polgármestere 2002-ben vette át a falu irányítását, akkor 3 ezer 400-an éltek ott, most pedig 4 ezer 700-an vannak. Másfél évtized alatt harmadával nőtt a lakosságszám. A családok döntő többsége (90 százaléka) Debrecenből érkezett, ezek az emberek a debreceni paneljük áráért vagy családi házat vettek náluk vagy építkeztek. – 2002-ben még működött az akkori kormány által elindított lakáshitel-program, ami ugye kifújt a válsággal 2007–2008-ra és egy hibernált időszak következett. Aztán nemrégiben a csok adott a lakáspiacnak újabb lendületet úgy, hogy a használt piac is megélénkült. Debrecentől négy kilométerre vagyunk, és ez komoly vonzerő sokak számára. Ráadásul a telkek itt fele annyiba kerülnek, mint a repülőtér környékén Debrecenben. Alvóvárosként tekintenek ránk, ahonnan 20-25 perc alatt kerékpárral a belvárosban lehet lenni. Érdekes, hogy a kerékpárutat használók nagyobb része egyelőre debreceni, akik sport céljára használják az aszfaltcsíkot – mondta a polgármester.

Szabad kapacitások

Tímár Zoltán beszélt arról is, hogy az önkormányzatnak nem voltak üres telkei, de magánszemélyeknek igen, ezért a rendezési terv módosításával további építési területek kialakítására nyílt lehetőség. „Még mindig van beépítetlen terület a faluban. A meglévő infrastruktúra alkalmas a további népesség-növekedésre. Sok gyereket behordanak Debrecenbe óvodába, iskolába, így van szabad kapacitásunk az intézményeinkben is. Két körzetes orvosi rendelőnk van, gyerekorvos, fogorvos van, tehát bővülhet a lakosság. És reményeink szerint bővül is, hiszen a déli ipari park kiépülésével újabb ugrásszerű növekedés lehet a településünk lélekszámában. 600 hektárban gondolkodik Debrecen, rengeteg új munkahely jön létre, a dolgozóknak pedig valahol lakni kell. Tárt karokkal várjuk a családokat. Ha valaki a Kerekestelepről vagy Mikepércsről indul munkába, majdnem ugyanakkora távolságot kell megtennie, csakhogy nálunk fele annyiba kerül egy telek, mint a Kerekestelepen. Ez pedig döntő érv lehet” – véli.

Jövőre lesz 25 éves

Szőllős Sándor, Bocskaikert kormánypárti polgármestere emlékeztetett arra, hogy jövőre lesz 25 éves a településük, és ez idő alatt a lélekszám nagyjából megháromszorozódott. – 3 ezer 300-an élünk ma itt, a hajdanvolt 1000-1100 fő helyett. Évente 40 gyerek születik a faluban. Ezért van minibölcsődénk a sószobával felszerelt óvodában és ezért pályáztunk bölcsődére is. Debrecen közelsége döntő, a jó megközelíthetőség és az, hogy sok erdő, jó levegő veszi körül Bocskaikertet. Ugyanakkor a viszonylag magas ingatlanárak megvédenek minket attól, hogy olyan emberek telepedjenek le itt, akik finoman szólva nem közösséget építenek. Egyébként nemcsak Debrecenből, hanem a környező településekről is költöznek hozzánk családok. A fluktuáció minimális, a lakosság nagy része ismeri egymást. A belterületen lévő közel ezer ingatlan három­ne­gyede van beépítve, tehát van még bőven hely. Ki is használják, hiszen épülnek társas- és családi házak, gyarapodik a településünk – tekintett előre az önkormányzati vezető.

Népszerű a környék

Hajdúsámson demográfiai szempontból egy növekvő város, folyamatosan érzékelhető a népesség gyarapodása. 2004-ben 11 ezer 313, 2010-ben már 13 ezer 98, jelenleg pedig 14 ezer 125 főt számlál a település – tudtuk meg Antal Szabolcstól, a kisváros kormánypárti polgármesterétől. Megfigyelhető, hogy nem csak az anyatelepülésen, hanem a kül– és részterületek utcáiban (Sámsonkert, Martinka) is mind több lakóház épül. „Ennek függvényében jelenleg az önkormányzat legfőbb kihívásai ezekre a területekre összpontosulnak, hiszen folyamatosan fejleszteni kell az utcákat, hogy az ide költöző családok jól érezzék magukat és itt is maradjanak” – mondta.

– Petneházi Attila –


Kitűnő a közlekedés (is)

Hajdúsámson polgármestere szerint meghatározó tényező, hogy Debrecen közelsége agg­lomerációs településsé teszi őket. Debrecen gazdaságilag folyamatosan fejlődik, ez Hajdúsámsonban is érzékelhető a lakosság gyarapodásán. – Hajdú-Bihar megyében – szintén Debrecennek köszönhetően – a buszközlekedés városunkban a legjobb, hiszen szinte negyedóránként indulnak járatok a megyeszékhelyre. A lakosok száma a jövőben, úgy gondolom, tovább fog emelkedni Hajdúsámsonban, hiszen hamarosan megépül a 471-es számú főút elkerülő szakasza, ami nyugalmat, biztonságot és gyors elérhetőséget biztosít majd az embereknek. Így valószínűnek tartom, hogy még többen fognak kiköltözni városunkba – vetítette előre Antal Szabolcs.


Aludni jár csak haza

Miközben a népesség fogyását nemhogy megállítani, de mérsékelni sem voltunk képesek hazánkban az elmúlt évtizedekben, vannak olyan települések, amelyek (szigorúan a földrajzi elhelyezkedésük okán) kivételezett helyzetet élveznek; legalábbis ami a demográfiai mutatók alakulását illeti. Ezekben a falvakban, városokban viszonylag kevés a romos lakóépület, van megtartó erő, ugyanakkor folyamatosan nő a születések száma, aminek köszönhetően a korfájuk is egyre fiatalodik. Petneházi Attila írása.








hirdetés