Ahogy (nekik) tetszik

Ahogy (nekik) tetszik
Új beregszászi bemutatót láthattunk nemrégiben a kamaraszínházban: ezúttal Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékát hozták el a debreceni közönségnek.

Az elmúlt néhány év során több író-klasszis – pl. Csehov, Boccaccio, Örkény, Csokonai – művét láthattuk már a beregszászi magyar teátrum művészeinek tolmácsolásában, Vidnyánszky Attila rendezésében. S lassa –lassan, mondhatni hozzá is szoktunk e sajátosan üde, összehangolt, ám olykor zavaróan harsány, túlpoentírozott játékstílushoz. Ezúttal Shakespeare: Ahogy tetszik című vígjátékát hozták el a debreceni közönségnek.

Anno a ’90-es évek közepén, amikor Vidnyánszky Attila vezetésével egy maréknyi, hittel és tehetséggel felvértezett beregszászi fiatal a semmiből létrehozta saját színházát, a társulatnak – ahhoz, hogy kitörhessen a kárpátaljai elszigeteltségből, s az ehhez párosuló ismeretlenségből – nem volt más lehetősége: a legjobbnak kellett lennie. S előadásaik közül néhány – különböző országos és nemzetközi fesztiválokon –valóban a legjobbnak bizonyult, s óriási sikert aratott. Az igazgatóváltás óta a debreceni közönség is sokat láthatott már ezekből, hiszen minden évben bekerül bérletbe egy-egy beregszászi vendégjáték. Úgy tűnik, ez a már említett erős bizonyítási vágy, nagyon akarás munkál még ma is társulatukban, s tulajdonképpen ez jellemzi leginkább a most játszott „modern reneszánsz vígjátékot” is. (A december óta a Kamaraszínházban látható Ahogy teszik című produkciót – mely a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a Debreceni Csokonai Színház, valamint a Gyulai Várszínház közös munkájaként született meg Gyulán – eredetileg egy beregszászi színházi fesztiválon mutatták volna be először, mely az influenza- járvány miatt elmaradt.)

A lét a tét elve tehát megmaradt náluk, ennek megfelelően kijátsszák az összes kártyáikat, mozgósítják energiájuk, alkotó fantáziájuk, humorérzékük maximumát, mindent megmutatnak, amit csak tudnak; legyen szó énekről, táncról, kacagtatásról. Olyan intenzitással játszanak a színpadon a színészek, mintha legalább az életük forogna kockán. Dicséretes részükről e sokszínű interpretációra való törekvés, ám sajnos sokszor épp ezek miatt átesnek a ló túlsó oldalára. Pedig láttunk már tőlük ennél sokkal feszesebb, kidolgozottabb előadást, pl . a Tótékat, Csehov egyfelvonásosait, szórakoztatóbbat is, pl. a Dekameron-t vagy a Karnyónét. Az Ahogy tetszik és a tavaly játszott- szintén Vidnyánszky által rendezett – Dundo Maroje közé egyenlőségjelet tehetnénk: mindkettőben zavaró mértékben zajlanak több helyszínen az események, s mind a kettő meglehetősen „zajos”, egyszer- egyszer még zűrös is.
Az már a darab legelején kiderül, hogy egy klasszikus commedia dell’arte előadásra váltottunk jegyet (a színészek már a kezdés előtt a színen vannak, olykor kiszólnak a helyükre igyekvő közönséghez) azt azonban ekkor még nem tudhattuk, hogy az előadást tűzijáték zavarja majd meg. Persze nem igazi, hiszen – még ha a játszóhely alkalmatlansága miatt érezni nem is érezzük – színházban vagyunk.

Mindössze annyi történik, hogy a beregszásziak úgy lövik a poénokat, mint a tűzszerészek augusztus 20-án a rakétákat. Mire rácsodálkoznák az egyikre, mire megértenénk egy-egy poént, már jön is a következő. Persze vannak nagyon eltalált ötletek is, például a shakespeare-i szöveget olykor megtoldják – az adott játékszituációhoz illő – mai slágerekből vett idézetekkel (pl. Micsoda nő ez a férfi). A színészek, ahogy azt tőlük eddig is megszokhattuk, hihetetlen magas hőfokon pörögnek a szünet nélkül mintegy két órás előadás végéig. Nagyon passzolt Rácz Józsefnek Próbakő, az udvari bolond figurája, energikus, könnyed játékával méltán vívta ki a közönség tetszését. Darabbeli párját, Jucit alakító Gál Natália személyében méltó partnerre talált. A komédia további szereplői, a legtöbb szöveget mondó Tarpai Viktória (Rosalinda) és szerelme Orlando szerepében Ferenczi Attila kitettek magukért, ugyanúgy, mint a többi egymásra találó pár: Kacsúr Andrea(Célia) és Sőtér István (Olivér) illetve Orosz Melinda (Phobe) és Krémer Sándor (Silvius) kettőse.

Tehát nem a színészeken múlott, hogy a darab – a sok ötletes megoldás ellenére is – kissé felemásra sikeredett: míg az előadás feléig jókat nevettünk, a végére szinte megcsömörlöttünk a poénoktól.

– Hassó Adrienn –