Ahány év, annyi kilométert tesznek meg

Akt.:
Ahány év, annyi kilométert tesznek meg
© Fotó: Nagyné Kelemen Mónika
Pocsaj – Először az Ér forrásvidékét fedezték fel, majd ősszel a Berettyó következik, de lehetnek más túrák is.

A falu múltjába tekintve kiderül, hogy ebben az évben 725 éves fennállását ünnepli Pocsaj. Ezt a neves évfordulót szeretnék emlékezetessé tenni a művelődésszervezők, a Pocsajiak Baráti Köre és a községi önkormányzat.

Virágokból az évszám

A falu központjában, a játszótér melletti tónál a domboldalon egynyári virágokat ültettek, mégpedig úgy, hogy a növényekből kirakták: „Pocsaj-725”. A szervezők elhatározták, hogy 725 kilométert fognak megtenni, mégpedig úgy, hogy ellátogatnak a falu múltjával kapcsolatos helyszínekre. Ez történhet bármilyen közlekedési eszközzel, kerékpárral, gyalogosan, autóval, autóbusszal és vonattal is.

Ákosban volt az eredet

Elsőként az Ér folyó forrásvidékének a felkutatása, az ott lévő, valamint az útba eső látnivalók megtekintése volt célja annak a húszfős csoportnak, amely a napokban Jakab Barnabás vezetésével indult autóbuszos kirándulásra Pocsajból.

Ottományban a Komáromi Csipkés Kastélyban, Érsemjénben Kazinczy szülőházánál jártak, Nagykárolyban a Károlyi kastélyban gyönyörködhettek, továbbá Kaplonyban a Károlyiak síremléke, Kismajtényban a Majtényi csata emlékműve is a látnivalók része volt. Az utolsó állomás helyszíne Érmindszenten Ady Endre szülőháza volt, vagy ahogy az ottaniak nevezik, az „Ady faluja”.

Az Ér folyó Ákos községből ered. A pontos eredet már nem, de a folyócska kisebb patakjai még fellelhetők Érmindszent határában. Az eredeti forrás az 1840-es években történt vízszabályozásig volt csak Ákos községben.
A folyó hossza 110 kilométer és Pocsajnál torkollik a Berettyóba. A nap folyamán összesen 277 kilométert tettek meg. A kirándulások azonban folytatódnak, egészen addig, amíg el nem érik a kitűzött 750 kilométert. Ősszel a Berettyó folyó eredetét szeretnék felkutatni, szintén egy autóbuszos kirándulás keretében.

HBN–NKM








hirdetés