Agyarország

Akt.:
Agyarország
© Forrás: orientpress.hu
– Jó napot, kedves szomszéd! Hogy van a lova? – Döglődik. – Akkor jó. Jelenet a kis magyar valóságból. Horváth Borbála írása.

A másikhoz viszonyulásunk siralmas állapotáról tanúskodik a Magyar Idők cikke. Azt írja, az utóbbi időben egyre többet feketítjük be egymást a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál. 2014-ben majdnem 38 ezer – állampolgári kötelességeinek mindig maradéktalanul eleget tévő – személy szívét feszítette szét az igazságérzet, s dobta fel honfitársát, tavaly pedig kilenc hónap alatt további 25 ezer ember vívódott a saját lelkiismeretének tisztán tartása és a másik életének esetleges romba döntése között, majd előbbi mellett döntött fogcsikorgatva. Félreértést – és egy, a hivatalnál tett közérdekű bejelentést – elkerülendő, leírom, semmilyen módon nem támogatom a tisztességtelenül meggazdagodni kívánókat. Nem is ismerek ilyet. Magyarországon? Ugyan. De van annak valami hungarikumízű bája, amikor egy ország gazdasági stabilitására veszélyes Mikulásra csap le a NAV. S míg mi Laokoón-csoportba tekeredve csípdeljük csendesen egymást, addig törvény születik rá, hogy a legalább ötmillió forintot állampapírba fektetőknél a NAV nem vizsgálja a pénz forrását. Garzonjukban nyíró, feketéző fodrászok viszont reszkessenek!

– Horváth Borbála –








hirdetés