Africa Race – Szalayék egy helyet javítottak

Budapest/Akzsuzst – Egyet előrelépve a kilencedik helyen áll összetettben a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Africa Race nemzetközi terepraliversenyen.

Az Azugi és Akzsuzst közötti, 390,96 kilométeres szelektív szakaszt tartalmazó szerdai etap fárasztó volt a magyar egység számára, ugyanis többször is ki kellett ásnia autóját.

“Sajnos mi sodortuk bajba saját magunkat. Először azért kellett ásnunk, mert elakadtak előttünk, utána pedig rossz nyomot választottunk a Kamazok üldözése közben. Amikor átbuktattam az autót valamelyik nagyobb dűne tetején, orral beleálltunk egy nagyobb tevefűbe, így csapdába estünk” – idézte az Opel Dakar Team hírlevele a szakaszon 14. helyen záró páros pilótáját, Szalay Balázst.

A navigátor Bunkoczi László kisebb sérülést szenvedett, az ujja beszorult két homokfutó közé, de tudja folytatni a versenyt.

A kamionosok között a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió két gyári Kamazt megelőzve harmadikként ért célba a szakaszon, míg a Darázsi Zsolt, Szalai Norbert kettős hatodik lett. Összetettben egyik egység helyezése sem változott.

Eredmények:
9. szakasz, Azugi-Akzsuzst (össztáv: 464,35 km, ebből szelektív szakasz: 390,96 km):

autósok:
1. Patrick Sireyjol, Francois-Xavier Beguin (francia, belga, Cummins Buggy) 4:04:46 óra
…14. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 1:18:29 ó hátrány

kamionosok:
1. Jaroslav Valtr, Rotislav Pilny, Filip Skrobanek (cseh, Tatra) 4:31:47 óra
…3. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 31:56 perc h.
…6. Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (magyar, MAN) 5:15:47 ó h.

Az összetettben:
autósok:
1. Vlagyimir Vasziljev, Konsztantyin Zsilcov (orosz, Mini) 29:29:34 óra
…9. Szalay Balázs, Bunkoczi László 5:08:59 ó h.

kamionosok:
1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Dmitrij Nyikitin (orosz, Kamaz) 32:04:16 óra
…5. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László 31:09:16 ó h.
6. Darázsi Zsolt, Szalai Norbert 41:23:51 ó h.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés