Ady Endre születésnapja alkalmából

Akt.:
Ady Endre születésnapja alkalmából
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Kiváló tanárokról lesz szó, akik nélkül Ady aligha jutott volna költőként a „szép ámulások szent városába”.

Ady Endre születésének 140. évfordulóján – rendhagyó módon – nem a költőt vagy az újságírót kívánom méltatni, verseit elemezni, szerelmei után szimatolni, netán kisebb-nagyobb botlásain szörnyülködni, hanem kora ifjúságának meghatározó alakjairól szeretnék megemlékezni a Szilágyságban évek óta folytatott kutatásaim nyomán. Olyan kiváló tanárokról lesz szó az alábbiakban, akik nélkül – mai szóhasználattal élve – Ady Bandiból nem lehetett volna az, aki, ha ők nem figyelnek fel rá, ha nem segítik első szárnypróbálgatásait, nem vigyázzák későbbi lépteit.

Szörnyen nehéznek ítélt kezdet

A nagykárolyi piarista gimnáziumhoz, ahová tán a város közelsége miatt atyja beíratta, nem fűződnek szép emlékei. „A legszörnyűbb diákéveim” – írja később. Ráadásul életre szólóan megbetegszik! Egy lápszéli csúszkáláskor beszakad alatta a jég (más források csónakázást említenek, s hogy vízbe borult), meghűl, későn kezdik gyógyítani, mindvégig érzi majd lábában-derekában a bajt. E gimnáziumban ismerkedik meg a három évvel felette járó Jászi Oszkárral (együtt lógnak a vallásórákról, ugyanis a más felekezetű diákokat ilyenkor az atyák saját papjaikhoz, rabbijaikhoz irányították), és itt látta először, még kisasszony korában Kaffka Margitot, a későbbi „nagyon-nagyon író-asszonyt”. A kezdeti parasztfiús elfogódottság lassan oldódik, egyre jobban tanul, s már társai is felnéznek rá.

A lélek legérzékenyebb éveiben

A gimnázium negyedik osztályának elvégzése után szülei átviszik a zilahi református kollégiumba, 1892-ben öccsét az első, őt pedig az ötödik osztályba íratják. Kincs Gyula, az „ősi schola” kitűnő földrajz-történelem-görög-latin szakos tanára (emellett egyleteket alapító, tehetséggondozó, lapszerkesztő) beszéli rá Ady Lőrincéket, hogy küldjék gyermekeiket Zilahra. Az ott töltött négy esztendő – talán ekkor legérzékenyebb és legfogékonyabb a lélek – Ady meghatározó életszakasza.

Teljesen kivirult, életvidám lett, jól tanult, a matematikával állt csupán hadilábon. Kitűnő magyartanárok voltak első mesterei. Eleinte Petri Mór tanította, de később gyakran emlegette Both Istvánt meg kerekes Ernőt is, aki a műfordításra irányította figyelmét. Az ötödik osztályban Petri szerkesztéstant, verstant meg magyar balladákat tanított az akkor tizenöt éves „sovány, cigányfekete képű, tüzes, fekete szemű fiúnak”. A tanár úr szerkesztette akkoriban a Szilágyság című lapot is. Tőle kérdezte először Ady, hogy közölné-e egyik versét. Petri nem tehette, hiszen jól tudta, hogy egy kollégiumi diák subscribálás előtt (a hatodik osztály végén, mikor a kollégium törvényeinek aláírtak) nem vállalhat munkát vagy külső nyilvános szereplést, megnyilatkozást. Maradt hát az Ifjúság című diákújság, melyben Ady Múzsafy álnéven jelentette meg Megunt élet című első versét.

Ozsváth Sándor - Fotó: Matey István Ozsváth Sándor – Fotó: Matey István ©

Legnagyobb hatással felfedezője, Zilahra „terelője”, Kincs Gyula volt rá. Ő közli majd a Szilágyságban első opusait is. „Te bérmáltál meg, kis vidéki lapod, / Hogy poéta lettem,” – írja később a Vén diák üdvözlete című versében. Édesanyja mellett talán Kincshez kötődött legjobban. Mint a későbbiekben kiderült, familiáris okai is voltak e gondoskodásnak (Bandi anyai nagyanyja Visky-lány, Kincs felesége is e családból való)!

A jeles érettségi utána a debreceni jogakadémia következik, atyai kérésre, mivel Lőrinc úrnak nagy tervei vannak fiával – szolgabíróság vagy még magasabb méltóság. 1898-ban, mikor végre nagykorú lett, s már nem kellett meghajolni az atyai szigor előtt, otthagyja a jogi tanulmányokat s újságíró lesz, Debrecenben. Itt jelenik meg első kötete is (Versek, 1899), hitelben. Tanárai a Szilágyságban előfizetőket toboroznak számára, Fórizs Miklós recenziót is ír a kötetről, de annyit nem tudnak összegyűjteni, hogy Bandi kifizesse tartozásait (később atyja egyenlíti ki a számlát). Erre az időre esik első párizsi útja is!

Léda hívta, de nem tartotta

Az irodalomtörténet évszázada mantrázza, hogy röviddel 1903-as megismerkedésük után Léda meghívta magához Párizsba. De Ady nem 1904-ben járt először az „embersűrűs gigászi vadon”-ban, hanem még 1898-ban, egyetemista korában! Petri tanár úr jóvoltából utazhatott először a „szép ámulások szent városába”, aki, már mint tanfelügyelő, egy 300 forintos ösztöndíjat, utalt ki az úthoz egykori tanítványának (akkoriban ez komoly summa volt), a törvényhatósági kisdedóvók (!) keretéből. Az 1904-es út szponzorálását pedig Kincs Gyulának köszönheti! Ő 800 koronát (négyszázat a vármegyétől, kétszázat a Szilágyságtól és kétszázat Ady Lőrinctől) gyűjtött egybe patronáltjának. Kieszközölte azt is, hogy a Budapesti Napló tudósítójának szerződtesse Adyt, s elintézte, hogy egy egész Európára érvényes éves vasúti szabadjegyet kapjon. Így utazhatott Párizsba, Léda „meghívására”. Nem kitartottja volt tehát a szépasszonynak, mint azt sokan hangsúlyozni szeretik. A stipendiumért pedig becsületesen megdolgozott, számtalan cikket, tudósítást írva megbízójának s a zilahiaknak.

Óvta Ady az ő „kincsét”

De Bandi is félte-óvta tanárait. Mikor például Kincs Gyulát bántották, sőt félre akarták állítani, mint az történt 1912 májusában az Országos Református Tanáregyesület zilahi közgyűlésén, személyes jelenléttel tüntetett mellette. Ez alkalomra írta A visszahozott zászló című versét, melyet fel is olvasott a helyi vigadóban. A költemény ajánlása szerint: Kincs Gyula bátyámnak (akinek már az sem árthat, ha Ady Endre nevű volt diákja nagyon szereti) hoztam vissza ezt a zászlót.”

– Ozsváth Sándor, művelődéstörténész, ny. főiskolai oktató –