Adventi élőzenés villamossal készül a DKV

Adventi élőzenés villamossal készül a DKV
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A DKV Zrt. idén is elindítja adventi fényvillamosait, amelyek közvetlenül a városi fények felkapcsolásával együtt kapnak ünnepi külsőt.

Újdonságként az adventi villamosokon egy-egy kör erejéig vasárnaponként élőzenés műsorokat láthatnak az utasok, melyet a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatói adnak elő – olvasható a társaság csütörtöki közleményében.

December 3-án az 1-es villamos 18:08 perckor indul a Nagyállomásról, amin fuvolások játszanak karácsonyi dalokat, a 2-es villamos pedig 17:52 perckor indul a Városháza megállóhelyről, amin ütősök idéznek ünnepi hangulatot.

Az adventi villamosok menetrend szerint közlekednek, így azok csak érvényes jeggyel vagy bérlettel vehetők igénybe.


Sajtótájékoztató a 2017-es debreceni adventről
Debrecen - Közös ünneplésre hívják a debrecenieket és a városba látogatókat az adventi időszakban az önkormányzat és a történelmi egyházak - közölték a Debreceni advent 2017 programsorozat beharangozó sajtótájékoztatóján csütörtökön a helyi városházán. Papp László polgármester felidézte, hogy évr...

Fotó: Molnár Péter
Debrecen - Nem a megszokott módon kezdődik a várakozás időszaka a kistemplomi gyülekezetben. Pásztoradventet szerveznek a Kistemplomban december 3-án, advent első vasárnapján. A részletes programról a szervezők szerda délután számoltak be a Kistemplom lelkészi hivatalában. A régi szokáshoz híven ...