Adományosztások Debrecenben: kisgyermekes családról is gondoskodtak

Boldog mosoly fogadta a felajánlásokat
Boldog mosoly fogadta a felajánlásokat - © Fotó: Matey István
Debrecen – A karitatív testület két adományosztást is szervezett a hét első napján.

A Dorkász Szolgálat és a Debreceni Karitatív Testület közös adományosztást tartott szeptember 4-én a Debreceni Reménysugár Gyermekotthonban. A csomagokat olyan anyák és kisgyerekeik kapták, ahol a gyermekek érkezése nagyon sok nehézséget okoz.

A két alapítvány az adományokkal szeretné könnyebbé tenni ezeknek a családoknak a helyzetét. Összesen 25 babacsomagot és 10 doboz takarót osztottak szét. Az adományokat holland önkéntesek készítették, melyek tisztálkodási szereket, pelenkákat, cumisüveget, lázmérőt és törölközőt is tartalmaztak. –A múlt heti tanszer adományozás után szerettünk volna segíteni a kisgyerekes családokon is, ezért vettük fel a kapcsolatot a karitatív szolgálattal. Keresztény szervezetként úgy gondoljuk, hogy minden élet egy áldás. Isten különösen gondoskodik azokról, akik nehéz körülmények között kezdik el a földi életútjukat, bennünket, keresztényeket küld, hogy segítsünk nekik – fogalmazta meg Kiss Ábel Lukács, a Dorkász Szolgálat ügyvezető igazgatója az adományosztáson.

r33

Fotó: Matey István

Ruhát és tanszert kaptak

A Debreceni Karitatív Testület hétfőn egy másik adomány­osztást is szervezett. Egy nehéz anyagi körülmények között élő háromgyerekes család számára készítettek csomagot.

A nehéz helyzetű debreceniekről a DMJV Család és Gyermekjóléti Központtól szereztek tudomást, mondta el lapunknak Balogh Barnabás, a Debreceni Karitatív Testület vezetője. Az átadott csomag ruhákat és tanszereket tartalmazott, ezzel is nagyban hozzájárulva a hároméves, második- és harmadik osztályos gyerekek iskolakezdéséhez és ruházkodásához.

HBN–FE








hirdetés