“Adj ötszáz forintot, vagy megütlek” – Fenyegetős játékkal rabolt egy fiú Debrecenben

“Adj ötszáz forintot, vagy megütlek” – Fenyegetős játékkal rabolt egy fiú Debrecenben
© Fotó: police.hu
Debrecen – A debreceni rendőrök rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogtak el és vettek őrizetbe egy hajdúhadházi fiút.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. január 31-én 4 óra körüli időben a Piac utca és Kossuth utca kereszteződésében egy fiatal fiú odalépett egy férfihez, akit megfenyegetett. A fiú közölte a sértettel, hogy addig adjon neki a férfi 500 forintot, amíg elszámol ötig, mert ha nem, akkor megüti. A 41 éves sértett ennek hatására átadta a fiúnak a pénzt, aki további 500 forintot követelt tőle, és ismét ütéssel fenyegette a férfit. Az áldozat félelmében átadta az újabb összeget, majd a fiú ezután már a férfi sapkáját is követelte, amit szintén megkapott. A fiú ezután átkutatta a sértett zsebeit is, amelyből kivett egy mobiltelefont, majd azzal a helyszínről távozott. A sértett a bűncselekményről bejelentést tett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába.

Az elkövető ezt követően aznap 4 óra 15 perc körüli időben egy Kossuth utcai buszmegállóban leült két fiatal mellé a padra, majd átkarolta a fiút, akitől kért 200 forintot. Miután a fiú a kérésnek nem tett eleget, a fiatalkorú már követelni kezdte a pénzt. A sértett ellenkezett, ekkor a tettes követelni kezdte a fiú kabátját is, amit meg is ragadott, azonban az áldozat védekezett és nem hagyta, hogy a fiú elvegye azt tőle. Az elkövető ezután a sértett sapkáját vagy sálját akarta megszerezni. A sapkát le is vette a sértett fejéről, ő azonban azt visszaszerezte, majd a barátnője szólt, hogy értesíti a rendőrséget. A fiatalkorú ezt meghallotta, és elszaladt.


Fotó: police.hu Fotó: police.hu ©

A járőrök a korábbi bejelentés alapján ekkor már a helyszín közelében tartózkodtak, és a Kossuth utcában meglátták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiút, aki az egyenruhások láttán a Klaipeda utca irányába menekült. A rendőrök a fiatalkorút elfogták, és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították. Az igazoltatása során kiderült, hogy a fiút a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság eltűnés miatt körözte. A nyomozók a 17 éves hajdúhadházi lakost gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a fiú ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés