,,Adj aranyat, csacsikám!”

Nekem teljesen mindegy, hogy napelemekre, főtérre, kisbuszra, vasútvonalra vagy éppenséggel vízszűrőre érkezik az Európai Uniótól a pénz, csak jöjjön, több és több, no meg lehetőleg minél hosszabb ideig. Kovács Zsolt írása.

Mert akárki, akármit mond, bizony nagy szegénységben vagyunk itt, Magyarországon. Utalt is rá az egyik polgármester; ha nem volna az uniós támogatás, csak toldozgatásra-foldozgatásra futná a költségvetésből, olyan szegény az önkormányzat. Szegény önkormányzatnak pedig szegény a gazdája is – látjuk, érezzük, járjunk bármerre is itthon. Tudjuk, van egyfajta Európa Unió ellenes hangulat(keltés) Magyarországon. Végtére is ez érthető, kis nép vagyunk, szellemi erőforráson, termőföldön és ivóvízen kívül nem sok mindenünk van. Felelőst meg persze mindig kell találni, hol erre, hol arra. Ezt tudjuk itthon is és tudják Brüsszelben is, azaz más a gazdaság és más a politika. Abban pedig csak bízom, hogy azok vannak többségben, akik az Európai Uniót egyfajta identitás, kulturális, eszmei közösségnek tartják, mintsem „pénzadó szamárnak”.

Egy megyénkbeli, kormánypárti országgyűlési képviselővel a néhány évvel ezelőtti, igazán nagy, Unió elleni fenekedés időszakában folytatott beszélgetésünkben szóba került, hogy maradunk-e a közösségben, vagy kiebrudaltatjuk magunkat. Elgondolkodott, mormolt valamit az orra alatt, számolt, aztán hamiskás mosollyal annyit mondott, hogy 2020-ig biztosan, utána pedig majd meglátjuk, megéri-e nekünk.

– Kovács Zsolt –








hirdetés