„Addig érdekel a színház, amíg a színházról szól”

Akt.:
Schell Judit
Schell Judit - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Interjú Schell Judit Jászai Mari-díjas debreceni származású színésznővel.

Több budapesti színdarab is „vendégeskedik” Debrecenben a nyár folyamán. A hőstenor, illetve a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című előadásokban az a Schell Judit is szerepel, akiről sokan tudják, hogy a cívisváros szülötte, s az Ady Endre Gimnázium elvégzését követően hódította meg a budapesti színházi világot. Az előadásokhoz kötődő Pesti Broadway kiállításmegnyitóján volt alkalmunk beszélgetni a színésznővel.

Milyen sűrűn van módja hazalátogatni Debrecenbe?

Schell Judit: Hirtelen nem is tudom, mikor voltam utoljára itt – nem sűrűn tudunk sajnos jönni, akkor is általában csak családlátogatásra érkezünk, szóval ez most egy különleges alkalom, hogy fel is lépünk.

Milyennek látja most a cívisvárost, hová szokott eljárni a családdal, ha itthon van?

Schell Judit: Jó látni, ahogyan folyamatosan fejlődik, épül és szépül egy város. Kifejezetten örülök annak, hogy a Békás-tó megújult – oda korábban sokat jártunk a gyerekekkel, bár nekik a régi is tetszett, hisz a békák akkor is ott voltak a tóban, amikor még szökőkutak nem működtek benne. Illetve fiatalon magam is gyakori látogatója voltam a területnek és a strandnak, bár azt még nem alakították át.

Fotó: Molnár Péter Fotó: Molnár Péter ©

A tánc és a sport is érdekelte, mégis a színészi pályán maradt. Mikor kamatoztatta legutóbb a tánctudását?

Schell Judit: Gyakorlatilag minden este tudom kamatoztatni, mivel a mozgásban mindig benne van a tánc: a színpadi tartásban vagy ahogyan például leül az ember egy székre. De hogy konkrétan mikor táncoltam utoljára? Kikapcsolódás szintjén nem is annyira régen. A Tháliában tulajdonképpen csak két-három éve állt össze ez a társulat, így még javában zajlik az ismerkedés. Emiatt premierek után szoktunk bulikat is tartani, ahová meghívunk zenekarokat, s nagyon jókat táncolunk. Persze nem mondom, hogy pont azt kamatoztatom ilyenkor, amit tanultam, de azért a múlt benne van ezekben.

Nem tervezi, hogy komolyabb szerepet vállaljon egy táncos darabban?

Schell Judit: Van egy darab, amelyben táncolnom is kell, mégpedig a Chicago című musical a Centrál Színházban. Emellett tervben van egy olyan önálló est, amelyben szerepet kaphat a tánc is, sőt, erre alapoznám az egészet. De ez még formálódó lehetőség, nem könnyű összehozni.

A Csak szex és más semmi is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a magyar közönségfilm végre életre keljen, s azóta is akadnak szép próbálkozások, Önnél mégis háttérbe szorult a filmezés? Miért?

Schell Judit: Ez inkább azon múlik, hogy hívják-e az embert filmezni vagy sem, azért a Csak szex… után is játszottam jó néhány alkotásban. Most egyébként egy tévésorozatra készülünk, a héten kezdődik a forgatás: hat része lesz, és kicsit hasonlít majd a Csak szex…-re (ezt is Goda Krisztina és Divinyi Réka írták), ez is színházi közegben játszódik, ráadásul Csányi Sándor játssza majd benne a férjemet.

Fotó: Molnár Péter Fotó: Molnár Péter ©

Látott mostanság olyan magyar filmet, amelyikben szívesen szerepelt volna?

Schell Judit: A Liza, a rókatündér nagyon tetszett – az egy olyan film, amelyben örömmel vállaltam volna szerepet, de így is családon belül maradt a dolog, mert a férjem játszott benne. Amit pedig szeretnék megnézni, az a Saul fia, erre a műre nagyon büszke vagyok, még ha nem is ismerem személyesen a rendezőt.

És színházi szerepek között van olyan, amely a bakancslistáján várakozik?

Schell Judit: Nincsenek szerepálmaim, nem is voltak soha. A sors úgy hozta, hogy mindig úgy elláttak szerepekkel, hogy ezek közül gyakorlatilag bármelyik lehetett volna a vágyott munka. Esetleg ez az önálló est még amelyikre vágyom: nem biztos, hogy össze fog jönni, de már az is jó, hogy az ember gondolkodik rajta és vannak ötletei. Csak időnként akkora falatnak tűnik, hogy megijedek tőle.

Fotó: Molnár Péter Fotó: Molnár Péter ©

Jordán Tamás, akinek a hívására anno a Nemzeti Színházba került, nemrégiben azt nyilatkozta az Origónak, hogy „háborúzással, ellenségeskedéssel teli POSZT-ra (Pécsi Országos Színházi Találkozóra) nincs szükség”. Ön követte az ezzel kapcsolatos híreket? Mit gondol, jót tesz a színháznak, hogy a politika egyre inkább itt is szerepet kap?

Schell Judit: Pár éve már mint a strucc, bedugom a fejem a homokba és úgy élek: nem csak a színházbeli híreket nem hallgatom, hanem egyáltalán a világ híreit sem tudom befogadni. Érzelmi szinten próbálok olyan harmóniát magam köré varázsolni, amelyben nem húzom fel magam a mindennapok hülyeségeivel. A szakmabeli hírekről is annyit tudok, amennyit a férjem (aki állandóan híreket olvas) átszűrve elmond. A POSZT-on amúgy rég nem jártam, mert mostanság nem akadt olyan előadás, amelyben szerepelek és meghívták volna. A politika meg sajnos évek óta jelen van a színházak életében – bár próbálom becsukni a füleimet, de ez nyilván minket is érint, engem is sok támadás ért, mikor a Tháliába szerződtem, de igyekeztem azokkal sem foglalkozni. Engem csak addig érdekel a színház, amíg a színházról szól. Amikor onnan kilép, már nem szeretek ott lenni, emiatt jöttem el például a Nemzetiből is, mikor már fontosabbak voltak a csatározások vagy a magasztalások. Ezek a „szoboravatások” és „-döntések” engem nem foglalkoztatnak, nem ez érdekel a színházban. De az igazat megvallva mindig épp akkor (négyévente) szültem, amikor az igazgatóváltások megtörténtek, így nagyrészt kimaradtam az eseményekből.

Volt-e valaha nehezebb szerepe annál mint hogy édesanyát kell „játszania”?

Schell Judit: Természetesen nem. Sok szép és nehéz szerepem volt, olyanok is, amelyekkel nem tudtam maradéktalanul megbirkózni. Az anyaság az más, anélkül ez az egész nem is menne. Szerencsére hamarabb lettem anya mint színésznő (Lackót még a főiskola elvégzése előtt szültem) úgyhogy nem is tudom, milyen enélkül ez a szakma. Nem is tudnék úgy élni, hogy csak a színház van meg én: halálra unnám magam. A színház nekem szórakozás, oda megyek pihenni. Esténként, mikor dolgozni megyek, akkor tudok kikapcsolódni.

– Vékony Zsolt –

 








hirdetés