Ab-döntés – TASZ: félsiker a regisztrációról szóló határozat

Budapest, 2013. január 4., péntek (MTI) – A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) egyetért az Alkotmánybíróság (Ab) pénteki döntésével, de véleménye szerint az általános és egyenlő választójog biztosítása érdekében nemcsak a törvényeket kell felülvizsgálni, hanem az alaptörvényt is.

Az Ab pénteken alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését, így a minden választóra kiterjedő regisztrációs kötelezettséget.

A TASZ az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az Ab helyesen állapította meg, hogy az előzetes regisztráció bevezetése sérti a választójog alkotmányos elveit. Hozzátették: üdvözlik azt is, hogy a döntés alapján garantálni kell az országban élő hajléktalanok választójogát, valamint egyetértenek azzal, hogy az Ab megsemmisítette a választási kampányban a szólás- és sajtószabadságot korlátozó szabályokat.

A szervezet azonban úgy látja, hogy az Ab-határozat “önmagában nem teremti meg a demokratikus választások feltételeit”. A legfőbb akadály az alaptörvény, amely nem tartalmazza a tisztességes választási rendszer alapelveit, és több rendelkezése sérti az általános és egyenlő választójogot – írták.

Az alaptörvény például lehetővé teszi, hogy belátási képességük korlátozottságára hivatkozva fosszanak meg állampolgárokat a választójoguktól – írták. Úgy fogalmaztak, hogy a kétharmados parlamenti többség az alaptörvény elfogadása után tovább csökkentette “a fair választások esélyét (az OVB-tagok megválasztása, a választókerületek átszabása), a regisztráció csak egy elem volt a sok között”.

A TASZ álláspontja szerint így az Ab-döntés után is “jelentős a veszélye annak, hogy a következő választásokon nem érvényesülhetnek a választójog demokratikus elvei”. A kormányzópárt politikusai ráadásul már korábban bejelentették, hogy az alaptörvény újabb módosításaival írják felül az Ab döntéseit, a következő hónapokban ezért továbbra is sok múlik a köztársasági elnökön és az Alkotmánybíróságon – tették hozzá.

Szerintük az államfő azzal tudja bizonyítani, hogy autonóm közjogi tisztségviselő, ha a jövőben nemcsak a miniszterelnök felhívására vagy jóváhagyásával kér előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól, hanem saját elhatározásból, minden lényeges alkotmányossági probléma orvoslása érdekében. Az Ab feladata pedig az, hogy a demokratikus jogelvek és nemzetközi normák alapján vizsgálja felül és semmisítse meg az alapvető jogelveket sértő rendelkezéseket és az ilyen tartalmú, jövőbeli alkotmánymódosításokat is – zárul a TASZ közleménye.

MTI

Címkék: ,