Ab-döntés – DK: tisztességes és bölcs döntést hozott az Alkotmánybíróság

Budapest, 2013. január 4., péntek (MTI) – A Demokratikus Koalíció (DK) szerint tisztességes és bölcs döntést hozott az Alkotmánybíróság (Ab), amely pénteki határozatában alaptörvény-ellenesnek ítélte a minden választóra kiterjedő regisztrációs kötelezettséget – jelentette ki Molnár Csaba, az ellenzéki párt alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Emlékeztetett arra, hogy a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezésének alaptörvény-ellenességéről szóló Ab-döntésre reagálva Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteken bejelentette: a Magyarországon élőknek nem lesz választási feliratkozás 2014-ben.

Molnár Csaba szerint a Fidesz nem az Ab döntése miatt hátrált meg, hanem az erős ellenzéki, társadalmi ellenállás miatt, mert a kormány “csak az erőből ért”. Az Ab döntése “és a Fidesz meghátrálása” az elmúlt két, két és fél év legnagyobb demokratikus ellenzéki győzelme – mondta.

Hozzátette, a DK büszke arra, hogy tevékenyen részt vállalt ebből a győzelemből, ugyanakkor hangsúlyozta: “ébernek kell lenniük a demokratáknak”. Szerinte ugyanis a Fidesz “nem arról híres”, hogy a neki kedvező jogszabályokat akár az Ab döntésének hatására is megváltoztassa.

Molnár Csaba kijelentette, az Ab pénteki döntése a DK korábbi állítását igazolja, miszerint a kormánypárti politikusok nem mondtak igazat, amikor a választási eljárásról szóló törvény vitájában a minden választóra kiterjedő regisztrációs kötelezettséget pusztán technikai kérdésnek állították be.

MTI

Címkék: ,