A zenei fesztiválok veszélyei az egészségre

A debreceni Campus Fesztiválon mindig kiemelt figyelmet fordítanak a szervezők a fesztiválozók egészségére is
A debreceni Campus Fesztiválon mindig kiemelt figyelmet fordítanak a szervezők a fesztiválozók egészségére is - © Fotó: Kovács Péter
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – A jó élmények szerzése mellett gondoljunk az egészségünkre is!

Habár már lassacskán vége a nyárnak, a fesztiválszezon még nem zárult le teljesen. Ezek a zenei rendezvények jó alkalmat teremtenek a fiatalok számára a kikapcsolódásra, a zene élvezetére, a szórakozásra. Azonban, hogy a közösségben és a barátokkal töltött idő kellemes emlék maradjon, nem árt elkerülni a baleseteket, a gyomorrontást és az alkoholmérgezést – hívja fel a webbeteg.hu egészségügyi portál. A megfelelő higiéniai és viselkedési szabályok betartásával és némi önuralommal elkerülhetőek a kellemetlenségek.

Balesetek, sérülések

A sötétben, különösen alkoholfogyasztás után, az egyenetlen talajon könnyű megbotlani és elesni. Ezért kényelmes és biztonságos cipőt viseljenek, a tűsarkút pedig hagyják otthon! A ­crowd surfinget sok helyen betiltották, mivel nagyon gyakran érik sérülések a vállat, a bordákat, a nyakcsigolyákat. Zúzódások, törések is előfordulhatnak.

Gyakran okoznak sérüléseket a törött üvegek, a konzerves- vagy sörös dobozok, és ha ezek felbontásához kést használnak, könnyen megvághatják magukat. A grillsütőrács, vagy a meleg edények óvatlan megragadása égési sérüléseket okozhat. Nagyon veszélyes az ételt a sátorban gázsütőn melegíteni, mivel a levegő megtelhet szén-monoxiddal. Ezért a gázsütőt mindig csak a szabadban használja!

Alkohol és drog

Az alkoholfogyasztó fiatalok és az alkoholmérgezések száma drámaian nő. 1990 óta ötszörösére nőtt az alkoholmérgezéssel kórházba szállított fiatalok száma. A diszkók, klubok, zenei fesztiválok alkalmat kínálnak a mértéktelen alkoholfogyasztásra azoknak, akik enélkül nem tudják elképzelni a szórakozást. Ráadásul az ilyen fesztiválokra ritkán érkeznek egyedül a fiatalok, minél többen és minél többet isznak a baráti körben, annál valószínűbb, hogy az egyébként nem sok alkoholt fogyasztó fiatalok is követik majd a negatív példát. A fiatalok egyre korábban kipróbálják a drogokat is, legtöbben szintén a közösséghez való tartozás érdekében.

Mindezek mellett az érzékek tompításával a balesetek kockázatát is növelik, ráadásul az alkohol vizet von el a szervezettől, így nagy melegben növeli a hőguta kockázatát.

Fertőzések, gyomorrontás

A zenei fesztiválok után általában nagyon sok hulladék és eltakarítani való szemét marad hátra; szétdobált üvegek, zacskók, zsebkendők. A mosdókról nem is beszélve. A WC használata utáni kézmosásról a szórakozás közepette se feledkezzenek el, mert nagyon könnyen el lehet kapni számos kellemetlen fertőző betegséget. A melegben az ételek könnyebben megromlanak, ezért ha lehetőség van rá, hűtőszekrényben tárolják a romlandó ételeket, vagy frissen vásároljanak ennivalót.

Füldugó

Annak érdekében, hogy halláskárosodás nélkül megússzák a fesztiválon töltött napokat, ajánlott füldugót is használni, még jobb a fülvédő. A zene így is élvezhető, mindemellett se maradandó károsodást, se fülzúgást nem okoz. Különösen a gyerekeket fontos védeni a zajkárosodástól!

Megfázás, napszúrás

Sokan nem készülnek fel az időjárás változásaira. Pedig számítani kell mind a tűző napsütésre, mind az esőre. Számolni kell azzal is, hogy éjszaka lehűlhet a levegő. Vigyenek magukkal meleg ruhát, gumicsizmát és esőkabátot is!

A napszúrás elkerülése érdekében a legjobb a kalap viselése, és mivel senki nem szeretne a leégett bőre miatt szenvedni, megéri időt szánni a naptej használatára. A folyadékpótlásra legmegfelelőbb az ásványvíz vagy a legtöbb zenei fesztiválon szabadon használható ivókutak vize. A rendszeresen szedett gyógyszereket ne felejtsék otthon! A fejfájás-csillapítók is legyenek kéznél!

Ne veszítse el a fejét!

A nem kívánt terhesség és a nemi betegségek elkerülése érdekében használjanak óvszert!

HBN


Felkészülten a fesztivál is sokkal élvezetesebb
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Ezek legyenek nálunk, hogy gondtalan legyen a fesztiválozás. Mielőtt bulizni indulnánk, általában felmérjük, hogy mik azok a dolgok, amikre szükségünk van. Ám amikor egy fesztiválra megyünk, azokra a dolgokra is gondolnunk kell, amikkel egy hétköznapi bu...

A fesztiválok lehetőséget nyújtanak nekünk arra, hogy együtt bulizzunk a barátainkkal
Debrecen - Elmúlt a július, de ez nem azt jelenti, hogy véget ért a nyár, még választhatunk fesztivált! A nyári hónapok szinte minden évben szárnyat növesztenek, és elrepülnek egy pillantás alatt, ami nem meglepő, hiszen az év legeseménydúsabb évszakjáról beszélhetünk. A fesztiválok és a bulik eg...