„A zene ad új energiát a folytatáshoz”

Steve Hackett
Steve Hackett - © Fotó: Égerházi Péter
Debrecen – Hét év alatt beírta magát a rocktörténelem legszebb lapjaira, és szólókarrierje is töretlen. Interjú a Genesis együttes egykori szólógitárosával, Steve Hackett-tel.

Hadd kezdjem időutazással, repüljünk vissza a hetvenes évekbe, amikor még nem volt egyszerű a Lajtán túlra utazni, de nekem sikerült Skandináviába eljutnom. Az első állomáson, a finnországi Tamperében ifjú vendéglátóm felajánlotta, válasszak ki egy nagylemezt, amit a háttérből hallgatunk beszélgetés közben. Mivel élére állítva is csaknem két métert tett ki a bakelitrengeteg, nagyrészt olyan előadóktól, akiket addig legfeljebb csak hallomásból vagy B. Tóth Laci rádióműsoraiból ismertem, inkább rábíztam a döntést.

Már több mint negyedórája folyt közöttünk a diskurzus, ráadásul angolul, s emiatt jobban kellett koncentrálnom, amikor a „háttérzene” állandóan előre „tolakodott”. Nem ismertem, de egyszerűen képtelen voltam másra figyelni, s amikor a világ talán legszebb gitárszólója elindult, kértem házigazdám, áldozzuk fel a beszélgetést a hallgatás oltárán. Ekkor hallottam először Steve Hackett gitárjátékát a Genesis együttes Selling England by the Pound című LP-jéről, pedig Steve addigra már ki is lépett a világhírű zenekarból. Három évtized múltán személyesen is találkozhattam vele, most pedig interjút adott portálunknak.

Fotó: Égerházi Péter Fotó: Égerházi Péter ©

Aki csak annyit tud önről, hogy a hetvenes években hét évig játszott a progresszív rockzene egyik ikonikus formációjában, a Genesisben, és 40 éve jelent meg az első szólóalbuma, s hogy világsztárok egész sorával is zenélt már, nehezen értheti meg, hogyan láthatjuk augusztus 2-án a debreceni Sikk Klubban…

Steve Hackett: A Djabe zenekar vezetőjét, Égerházi Attilát 2003-tól ismerem, az ő cége terjesztette Magyarországon a lemezeimet és szervezte a budapesti koncertjeimet is. Idővel jó barátságba kerültünk és megismerve az együttes zenészeit, zenei koncepcióját közös munkákba is kezdtünk, évente legalább egyszer turnézom velük Magyarországon és külföldön, amit nagyon élvezek, mert kitűnő zenészek. Mivel Debrecen, ahol már harmadik alkalommal fogunk együtt játszani, Attila szülővárosa, természetes, hogy nem maradhatott ki most sem a turnéállomások közül ez a nagyon szép város.

Ismerve kísérletező egyéniségét, s hogy többféle zenei inspiráció érte az elmúlt évtizedekben, mi fogta meg a Djabe zenéjében, amiért vállalta az együttműködést?

Steve Hackett: Tetszik az a stílus, amit a zenekar képvisel, hogy sokféle műfajt ötvöz a rocktól, a klasszikus-, a nép- és világzenén keresztül a dzsesszig, s ehhez a világ több tájáról hív zenészeket, használ autentikus hangszereket. Ezek együttese számomra különleges zenei élményt jelent, s ez még fokozódik, amikor a Genesis-dalokat vagy a saját számaimat adjuk együtt elő.

Bár az ön által is formált Genesist a progresszív rock meghatározó együttesének tartják, önre nem nagyon illik a rocker jelző, még ha a haja a mai napig is hosszú maradt. Milyen indíttatásból kezdett el zenélni, és miért a rockmuzsikát választotta?

Steve Hackett: A hatvanas években egyformán hatott rám a blues és a klasszikus zene. A spanyol gitárművész, Andrés Segovia akusztikus gitárjátéka sokáig lenyűgözött, maga volt a csoda, hogy egy szál hangszerből milyen tökéletes harmónia áradt. Jómagam nem tanultam gitározni, csak másoktól lestem el, de évekig nem volt önbizalmam egy zenekarhoz csatlakozni. Az évtized végére egyébként egyfajta műfaji keveredés volt jellemző, mint például a King Crimson első albumán, ami nagy hatással volt rám. Azóta is szerettem a régi hangzást az újakkal ötvözni, és tetszik a műfaji sokszínűség a zenében.

Fotó: Czeglédi Zsolt Fotó: Czeglédi Zsolt ©

Mint az több helyen már megjelent, egy újsághirdetésedre jelentkezett önnél 1970-ben a Genesis, amely szólógitárost keresett. Ők voltak az elsők, vagy az egyetlenek, esetleg a legtöbb sikert ígérőknek tűnők?

Steve Hackett: Valóban 1966-tól többször meghirdettem a Melody Maker című zenei lapban, hogy zenekart keresek. Voltak is jelentkezők, sok emberrel zenélgettem együtt, a Quiet World nevű együttessel pedig egy albumot is rögzítettünk. Rögtön ezt követően jelentkezett Peter Gabriel, hiszen a Genesis a korábban tőlük kilépett Antony Phillips gitáros utódját kereste. Az első meghallgatásom után csatlakozhattam a Genesishez, amelynek zenei koncepciójával azonosulni tudtam, mert az általam is kedvelt műfaji sokszínűségre törekedett. Ez volt az első olyan együttes, amellyel én is egy addiginál magasabb szintre léphettem. Bár egy alkotó közösségbe kerültem, hiszen már dalok tucatjait írták meg, de én is kibontakoztathattam az elképzeléseimet, és kipróbálhattam néhány új technikát a gitárjátékomban, amivel újabb színeket vihettem a zenénkbe. Eleinte tőlük tanultam a dalszerzést, hiszen azelőtt nem voltak saját számaim, rájuk pedig hatott a precizitásom és fegyelmezettségem, mert ezekben voltak hiányosságaik.

Aki egy kicsit is ismeri a Peter Gabriel és Phill Collins nevével fémjelzett zenekart, az tudja, előbb az azóta szenzációs szólókarriert befutó Peter Gabriel, majd két év múlva, 1977-ben ön is kilépett a Genesisből. Soha nem bánta meg azt a lépését?

Steve Hackett: Mindig örömmel gondolok vissza arra a hét esztendőre, a felvett nyolc stúdió és két koncertalbumra, mert szerintem azok voltak a zenekar legjobb évei. Abban az időszakban nagyon sok élményt, tapasztalatot és tudást szereztem, amit később hasznosítani tudtam. Jó volt együtt zenélni, de egyre inkább éreztem, hogy korlátok közé szorítanak az alapító tagok, és nem tudom olyan mértékben megvalósítani az elképzeléseimet, mint amennyire szerettem volna, ezért inkább kiléptem, amit sosem bántam meg.

Sokat lehetett az elválásaik okáról olvasni. Törvényszerű, hogy a maguk nemében zseniális zenészek és előadók egy része nem tud csapatban dolgozni? Úgy tudom ezt nem csak Peter Gabriellel kapcsolatban tapasztalta meg, hiszen 1986-ban összeállt a Yes legendás gitárosával, Steve Howe-val is, de nem sokáig tartott az együttműködésük.

Steve Hackett: A Genesisből kilépve szóló karrierbe kezdtem, mert még nagyon sok ötletem és elképzelésem volt arról, hogy mit akarok megvalósítani, de ez nem magányos zenélést jelentett. Szívesen dolgoztam jó és híres zenésztársak egész sorával együtt, így egy album erejéig Steve Howe-val is, de ettől még továbbra is a saját utamat jártam és járom, amibe jól illeszkedik a Djabe-vel együtt zenélés is.

Djabe-koncert | Fotó: Czeglédi Zsolt Djabe-koncert | Fotó: Czeglédi Zsolt ©

Az 1967-ben alapított, és tíz év múlva háromtagúra zsugorodott, de 1999-ig együtt maradó Genesis sikereiből csak hét évvel vette ki a részét, mégis ön őrzi mind a mai napig a zenekar legsikeresebb korszakának emlékét a Genesis Revisited nevű formációval, amely ma már a második felállásban népszerűsíti a progresszív zenét. Ennyire fontos a múlt ön számára, miközben rendszeresen jelentkezik új saját anyagokkal is?

Steve Hackett: A Genesis zenéje számomra mindig különleges élményt jelent, így jó volt újra és újra felidézni azokat a régi csodálatos dalokat, s ez teljesen egybe esett az egykori rajongók igényével. Az eredeti változatok is nagyon jól szóltak, de kihasználva a modern technológiákat kicsit javítottam rajtuk, úgy érzem a hitelességük megtartásával még jobbá lehetett tenni azokat. Ezt bizonyítja a Genesis Revisited ’90-es évekbeli, valamint mostani sikere a koncerteken és a lemezeladásban.

A hetvenes években több világhírnevet szerzett progresszív rockegyüttes is úgynevezett koncepció-lemezt adott ki, vagyis egy történetre fűzte fel a dalokat, s ebben a Genesis élen járt. A mai felgyorsult világban ez már idejét múltnak látszik, vagy ön szerint visszatérhet még az ilyen zene?

Steve Hackett: Ezt így nem érdemes megközelíteni, mert szerintem a zenei palettán mindenkor minden stílusnak és műfajnak helye van, a pop slágerektől a nagyobb lélegzetű művekig, valamennyi zenei irányzat értéket képvisel.

Nem újdonság, hogy több éve rendszeresen koncertezik a Djabe zenekarral Magyarországon és külföldön. Miben ad más élményt ez az együtt zenélés, mint például a Genesis Revisited tagjaival?

Steve Hackett: Nagyon képzett zenészek játszanak benne, akikkel fellépéseinken többet improvizálunk, és más zenei ötleteteket valósíthatunk meg, mint a saját zenekarommal. A Djabe világban „kalandozó” szellemisége izgalmassá teszi a közös munkánkat, amit legalább annyira szeretek, mint a jóval kötöttebb játékot igénylő Genesis-nóták felidézését vagy a saját számaim előadását. Élvezem, hogy a zenekarban a világgal „találkozom”, hiszen a Djabe a külföldi vendégzenészek meghívása mellett, maga is többféle nemzet és etnikum zenéjét ötvözi a dzsesszel a számaiban.

Elnézve az emlékzenekarával szeptemberben kezdődő és november végéig tartó európai, majd decemberi tengerentúli turné állomásait, igencsak megerőltetőnek ígérkezhet a szinte mindennapos koncertezés a következő hónapokban. Hogy bírja erővel, 65 évesen mi motiválja még erre a tempóra?

Steve Hackett: Először is, a magam részéről kerülöm a túl nagy felhajtást a fellépések körül, nem iszom, nem dohányzom és igyekszem mindig kialudni magam, mert szerintem ez a legfontosabb. A zenélés az életem, ez ad még mindig új energiát a folytatáshoz, amit a rajongóim, illetve a Genesist szerető emberek el is várnak tőlem.

Önnek megadatott, hogy telt házas stadionokban és kis klubokban, mint amilyen a Sikk is, játszhatott. Van különbség a zenélésben két ilyen helyszínen?

Steve Hackett: Egy gigantikus arénában, sok ember előtt igazán nagy élményt jelent bemutatni a műsorunk. Egy kis klubban játszani viszont sokkal személyesebb dolog, mert játék közbeni a spontán zenei ötletek inkább ilyenkor születnek meg, amit a közönség reakciója azonnal vissza is jelez, s ez is izgalmas élménnyel szolgál egy zenésznek.

– Égerházi Péter –

 








hirdetés