A Zöld Kígyó és a Szép Liliom Debrecenben

A Zöld Kígyó és a Szép Liliom Debrecenben
Debrecen – A ruhatárból jövet valaki azt kérdezte társától: tulajdonképpen miről szólt a darab? A választ nem hallottuk, de attól tartunk, ezúttal elmaradt. Nem csoda, hiszen erre a kérdésre 1795 óta késik a válasz.

A mű első olvasója, Schiller is csak tapogatózott, vidám mesének tartotta, az Óriásban a politikai hatalom szimbólumát érzékelte. Hiába faggatták Goethét a kortársak, csak annyit árult el, hogy meséje nem allegória. A német szakirodalomban több könyvre menő tanulmány foglalkozik a mese értelmezésével, s ezek egymásnak homlokegyenest ellentmondanak. Némelyik az író egyik vezérgondolatának, az áthidalásnak a rejtett kifejezését látta benne, a másik politikai inspirációt (a német emigránsok átjutását a Rajnán).

A legvalószínűbbnek azonban egy valamivel egzaktabb felfogás látszik: Goethe örök témája a lét teljességére való törekvés volt, természet és művészet, a test és a szellem (ez lenne a két part) dialektikája. S számára az életből csak az volt a fontos, aminek többletjelentése van, amit a művészet a természet fölé tud emelni: kapcsolatok, viszonyok, vonzások és választások. S mivel kerülte a közvetlen kifejezést, a közvetett ábrázolást választotta. A mese amúgy sem valóság-analóg epikai műnem.
Ily módon a szimbólumok adják a mese egy másik rejtvényrétegét. Számos felfogás él ezen a területen is, egyesek szerint ezek az író okkultista jártasságának maradványai.

A híres Baudelaire-verssor zakatol a fülünkben: „Jelképek erdején át visz az ember útja.” Mit jelképez a Zöld Kígyó, mit a Szép Liliom, az Ifjú, az Óriás, a Révész, a Grál megjelenése, mi a jelképes tartalma az aranynak, a köveknek, a lidérceknek stb.? Aki megpróbálja tartalmukat megfejteni, s belőlük logikusan, verbálisan összerakni a történetet, az lehetetlenre vállalkozik. Mert ami a színpadon megtörténik, többnyire nem szavakban történik meg, hanem a tánc, a zene, a mozgásművészet, a fényjáték nyelvén.

A néző nem mindig tudja nyomon követni és dekódolni az alkalmazott jelképeket, inkább csak átérzi a sejtelmes, mágikus atmoszférát, s amolyan zenei befogadásra képes.
A Goethe-mű szcenírozása, előadása tipikusan rendező-centrikus vállalkozás. Gemza Péter a választott komplex eszköztárból kétségtelenül egységesen átformált előadást hozott létre, amely a zene (Mezei Szilárd), a látvány (díszlettervező Sárkány Sándor, jelmeztervező Földi Kinga) a mozgás és fényjáték kifejező erejével varázslatos hangulatot egyszersmind intellektuális feszültséget kelt. A színészi játék is ehhez a belső stílusegységhez igazodik, így rangsorolni a színészeket nem érdemes. Kiss Gergely Máté, Mészáros Tibor, Nagy-Kálózy Eszter, Nagy László Zsolt, Tóth László, Újhelyi Kinga, Vranyecz Artúr egyfajta meggyőződés birtokában látta el feladatát.
Az előadást diákok társaságában néztük, mérsékelt sikere volt.
– Bakó E. –