A Xanax-függő nők története a Nagyerdőn

A Xanax-függő nők története a Nagyerdőn
© Fotó: Kovács Péter
Debrecen – Egy spanyol „alapanyagú”, amerikaira hangolt darabot mennyire képesek a művészek magyar színben feltüntetni?

Pedro Almodóvar első, azonnal rengeteg díjat „bezsebelő” filmjének, az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című, 1988-as mozinak az amerikai Jeffrey Lane és David Yazbek szerezte musicalváltozatát tekinthette meg július 28-án és 29-én a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadon a közönség. A Budapesti Operettszínház Réthly Attila rendezte vendégjátéka igazi sztárparádénak ígérkezett – és szerencsére annak is bizonyult.

Fotó: Kovács Péter Fotó: Kovács Péter ©

A sikeres és remek hangulatú nyárestét azonban nemcsak a kiváló szereposztásnak köszönhettük. Az ugyanis köztudott, hogy a produkcióra „összeválogatott” előadóművészek – Mészáros Árpád Zsolttól kezdve Janza Katán, Peller Annán vagy épp Papadimitriu Athinán keresztül Szomor Györgyig – egytől egyig kiváló hangi adottságokkal és színészi képességekkel vannak megáldva. A feladat nem is az énekes és prózai részek virtuális előadásmódja volt, hanem az igazi kihívást – véleményem szerint – az jelentette, hogy egy spanyol „alapanyagú”, amerikaira hangolt darabot mennyire képesek a művészek magyar színben feltüntetni. Azaz úgy megvalósítani, hogy az ne a mediterrán szenvedély nyilvánvalóan mesterkélt, mert a mi vérmérsékletünkkel valójában visszaadhatatlan utánzata, és ne is az amerikai „túl könnyed” mondanivaló tükrözése legyen, hanem ezek finom érzékeltetése mellett olyasvalami, ami ránk, csakis ránk jellemző. S azt gondolom, ez sikerült.

Az önirónia a lényeg

Sikerült, mégpedig azáltal, hogy a produkcióban egyik szereplő sem vette túl komolyan önmagát. Olyan értelemben nem, hogy bár elvileg komoly drámákról – elhagyásról, hűtlenségről, árulásról – szól Almodóvar eredeti alkotása, a darabban kialakult élethelyzeteket a magyar művészek kellő távolságtartással, kellő öniróniával kezelik és adják elő. Itt ugyanis nem pusztán a főszereplő, a valaha jobb napokat látott, ma már csak szinkronszerepeket kapó színésznő, Pepa (Peller Anna) tragédiája tárul elénk, akit elhagy élete értelme és szerelme, Iván, hanem az Operettszínházban is alapnak tekintett musicalváltozatban szinte mindenki más is főszereplővé avanzsál, s a saját tragédiáját szintén teljes egészében elénk tárja. Lucia, azaz Iván volt felesége, akit Janza Kata alakít, legalább annyira szenved Iván immár húsz(!) éves hiányától, mint Pepa, s Pepa barátnőjét, Candelát (Gubik Petra) sem kíméli a sors: sikerül egy terroristába beleszeretnie, melynek eredményeképp a rendőrség őt is körözi. Mindezt a hármas tragédiát végig remekül narrálja az eredeti filmben csak néha-néha felbukkanó, itt viszont omnipotens szerepben tetszelgő taxisofőr (Mészáros Árpád Zsolt), akinek az elején úgy kell visszafognia magát, s beismernie, hogy „sajna” ez most nem az ő története. De végig jelen van, ami azért kiváló fogás, mert épp a legnagyobb „gubancokban” való abszurd jelenlétével tükrözi vissza a kialakult szerelmi háromszög – adott esetben négyszög – igazi tragikomédiáját. Ahol a szerelem sújtotta nők egytől egyig idegbetegek, de, mint arra korábban utaltam, tisztában is vannak az idegbetegségükkel, s épp ezért a legnagyobb lelki megpróbáltatások közepette is képesek jót szórakozni magukon. Tudnak – s ebben Pepa a nagymester – úgy gazpachót készíteni, hogy annak egyik fontos összetevője a Xanax lesz, mert ha már szenvedünk, akkor valamivel enyhítsük is a dolgot, s épp akkor ez tűnik a legkézenfekvőbb megoldásnak.

Miért épp Xanax?

De hogy vajon miért a Xanax a legjobb módszer a felborzolt idegek csillapítására, az elég korán kiderül. Pepa ugyanis – Ivántól elhagyottan, negyvenkét évesen – tudja meg, hogy terhes, ezért nyilván az alkohol szóba se jöhet nála. De a terhessége nem emiatt fontos igazán. Egyéb mondanivalója van a nem várt gólyahírnek, s ez már az idegbaj felszínes érzékeltetésén túl a darab mélyebb rétegébe vezet bennünket: abba, hogy ezek a nők egytől egyik mennyire ki vannak szolgáltatva a férfiaknak. Hogy igazából nem a Xanaxtól, hanem a férfiaktól függenek. S itt jön be ismét a magyar szál is a történetbe: ha ezt darabot a film készültével párhuzamosan, azaz az 1980-as évek Magyarországán játszanák a művészek, a mondanivalót nem éreznénk ennyire húsbavágónak. Így viszont, a film után három évtizeddel már nálunk is mindennél jobban érzékelhető annak a társadalmi szintű jelenségnek az abszurditása, hogy egy férfi iránt hárman-négyen is képesek rajongani, feladva minden női büszkeségüket. Képesek a szeretőjévé, a kitartottjává, a „kapcarongyává” válni, csak hogy ne kelljen egyedül lenniük. Mert valljuk be, a Szomor György alakította Iván „nem túl nagy szám”, Pepa, a volt feleség, Lucia, és Lucia ügyvédje, Iván legújabb kiszemeltje, Paulina (Ábrahám Gabriella) mégis mindent megtennének azért, hogy a férfit maguk mellett tudják. Az önállóság, az autonómia, a függetlenség teljes hiányáról árulkodnak ezek az idegbeteg nők, s ha a mai Magyarországon körülnézünk, valljuk be, tényleg nem nagyon tárul más kép elénk.

Lehet másképp is

A darab végét – ahol elvileg mindennek rendeződnie kéne – talán épp a fent vázolt szociológiai látlelet miatt érezzük meglepőnek. Azon nézők kedvéért, akik kedvet kaptak az előadáshoz, nem árulom el, hogy Pepa milyen furcsa döntést hoz – amely a születendő gyermekével is összefüggésben van –, s hogy miért hozza meg ezt a döntést, csak annyit sejtetek, hogy az egészestés Iván-imádata után nem ezt várnánk tőle. S az előadás egyetlen problémája, hogy amíg eljutunk ehhez a bizonyos döntésig, túlságosan vontatottá válik a történet. A Candelát játszó Gubik Petra fergeteges alakításával, Papadimitriu Athina többszörös epizódszerepet betöltő meg-megjelenésével, Pepa eszelősségével és Lucia férje hiányába beleőrülő személyiségével fűszerezett középső rész után a végkifejletre valahogy túl sokat kell várni. Ott a kevesebb több lenne. Olyan, mintha még mindenki énekelni szeretni valamit – bizonyítva Iván vissza-visszatérő szlogenjét, mely szerint a szakításhoz mindig „kevés a szó” –, pedig már eddig is elég sokat énekelt, s megmutatta, hogy mennyire jól megy ez neki. Ezt az apróságot leszámítva azonban feszes, jól megkomponált, kiválóan koreografált előadást láttunk, ahol a művészek átütő öniróniája szerencsére mindenen átsejlik. Köszönjük, Operettszínház.

Gyürky Katalin


Az alkotók

Budapesti Operettszínház – Nők az idegösszeomlás szélén

  • Iván: Szomor György
  • Pepa: Peller Anna
  • Lucia: Janza Kata
  • Candela: Gubik Petra
  • Paulina: Ábrahám Gabriella
  • Carlos: Kocsis Dénes
  • Marisa: Simon Panna
  • Taxis: Mészáros Árpád Zsolt
  • Rendező, főfelügyelő, bíró: Petridisz Hrisztosz
  • Pepa házfelügyelőnője, ülnök, Cristi, nyomozó: Papadimitriu Athina

 

  • Zeneszerző: David Yazbek
  • Szövegkönyv: Jeffrey Lane
  • Magyar szöveg: Varró Dániel
  • Karmester: Kovács Attila
  • Koreográfus: Barta Viktória
  • Díszlettervező: Khell Csörsz
  • Jelmeztervező: Velich Rita
  • Rendező: Réthly Attila

Fotó: Kovács Péter
Debrecen – Nők az idegösszeomlás szélén címmel Pedro Almodóvar filmje nyomán készült musicalt láthatott pénteken a Nagyerdei Szabadtéri Játékok közönsége a Budapesti Operettszínház előadásában, Réthly Attila rendezésében. Az előadáson a hirtelen lezúduló eső sem jelentett akadályt. id-1

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés