A Vojtina és a Csokonai több pályázata is nyert

A tüzes angyalt is támogatták
A tüzes angyalt is támogatták - © Fotó: Napló-archívum
Debrecen – Produkciók utaztatására, bemutatására, képzésre fordíthatják az összegeket.

Hazai színházi produkciók országos és külföldi forgalmazására összesen mintegy 36,2 millió forint támogatás odaítélésétől döntött Halász János, az EMMI kultúráért felelős államtitkára. A tárca a külföldi vendégjátékok támogatásával a hazai színházművészet nemzetközi kontextusba kerülését segíti, amely fontos ­országimázs-építő funkciót is ellát – olvasható a kormany.hu-n. Az ott közzétett eredménylistákból kiderült, a Csokonai Nemzeti Színház Szergej Prokofjev: A tüzes angyal című operájának országjárására félmillió forintot, míg a Első szerelem című Samuel Beckett-előadás külföldi forgalmazására 800 ezer forintot ítélt meg a tárca.

A Vojtina Bábszínház Boldog képek című bábelőadására kapott 900 ezer forint támogatást, hogy határainkon belül mutassák be több helyütt. A bábosház pedig ezen kívül munkatársai képzésére is nyert pénzt (800 ezer forintot), valamint a Két mese a hársfa alatt munkacímű báb­előadására két ízben. Az állam a szövegkönyv megírását 250 ezerrel, az előadás létrehozását 750 ezer forinttal támogatja.

HBN