Féktelen pörgés retróköntösben

Féktelen pörgés retróköntösben
© Fotó: InterCom
Debrecen – 30 rablás, több mint 142 millió forint zsákmány. Ő Ambrus Attila, a 90-es évek híres-hírhedt (mindenki döntse el maga) bankrablója. Ki ne ismerné a Viszkis rablót, aki akciói előtt whiskyt vedelt, majd az üres üveget hagyta csupán hátra a bűntett helyszínén.

A történet keretbe helyezése jó döntés volt, Bartos László nyomozó hallgatja ki Ambrus Attilát, egy szobában, így flashbackek sorozatából bontakozik ki „hősünk” korábbi élete, gyermekkorától kezdve egészen az elkapásáig.

Antal Nimród nem dokumentumfilmet akart készíteni a Viszkis életéből, hanem egy izgalmas akció-krímit. Együtt írták a forgatókönyvet Ambrus Attilával, de több szempontból is megváltoztatták a történetet. A rablások során a rendező nem ragaszkodott az eredeti helyszínekhez, illetve a szereplők terén is változásokat eszközölt. Így lett az Attilát üldöző 3 nyomozó személye összegyúrva egyetlen karakterré, illetve fontosabb barátnői is egyetlen karakterben egyesülnek, Kata személyében. Több rendező elköveti azt a hibát, hogy túlságosan sok karaktert zsúfol egy filmbe, és nem tud velük kellőképp foglalkozni a játékidő során. Nimród ezt a baklövést így sikeresen elkerülte.

A kihallgatás nem csak egy ürügy, ahogy a nyomozó szerepe sem, ezekben a feszült percekben két világ ütközik, ahogy hazánkban is a kilencvenes évek során: már nem szocializmus volt, de még nem is igazi kapitalizmus. Régi és új dolgok álltak szemben egymással. Ambrus Attila, nagyfokú merészségével, egyfajta posztszocialista népi hősként az újat képviseli, míg a nyomozó rigorózus magatartásával a régit. Láthatjuk, mennyire meglepi szándékával az alkalmazottakat az első rablása során, a döbbenet az arcukon, azt mutatja, hogy egyszerűen nem értik, mit akar ez az ember. A film igyekszik nem azt hangsúlyozni, hogy a nehéz sorsra kizárólag a bűnözés kínál „gyógyírt”, ugyanakkor jogosan merülhet fel a kérdés, hogy Attila ellenpólusaként elegendő-e a nyomozó. Súlyos mondataival folyamatosan figyelmeztet minket arra, hogy amit Attila csinál, az rossz, és emberéletek mentek tönkre miatta, viszont a nyomozótól olyan kijelentések is elhangzanak, amelyek egyrészt korrupcióra utalnak, másrészt kellőképp ellenszenvessé teszik őt. Attila szörnyű gyermekkora pedig a kelleténél egy kicsit jobban ki van hangsúlyozva, a rablások során nem bánt senkit fizikailag, így könnyen az ő oldalára billenhet a mérleg nyelve.

Budapest utcái még ma is sok helyen hasonlítanak a 90-es évekbeli egykori önmagukra, így talán kevesebbet kellett alakítani rajtuk az utómunka során, de ahol kellett, megtették, így igazi retróhangulatot varázsol elénk a film. Az autók (Trabant, Wartburg, Lada), illetve a régi, analóg eszközök (rádió, katódsugárcsöves monitor, Junoszty-TV, számítógépes csatlakozók) is erre a fílingre erősítenek rá.

A vágások kellően gyorsak, dinamikussá teszik a filmet, a beállítások pont addig vannak kitartva, ameddig kell, egy másodperccel sem időz többet a kamera, ott, ahol már nincs rá szükség, és mindig a megfelelő helyen áll, vagy éppen kocsizik. Antal Nimród hollywoodi tapasztalata bizony érezhető ebben az alkotásban, a történet sehol nem veszít feszített tempójából, egyszer nem szólalt meg a vészcsengő, ahogy a legtöbb magyar film során ez előfordul.

A szereplők mind becsületesen odateszik magukat: Szalay Bence remekül helytáll kezdő színészként, néhol talán kevésbé magabiztos, de semmiképp nem volt rossz választás a Viszkis szerepére. Schneider Zoltán, Csuja Imre és a többiek pedig most is hozzák a formájukat.

Poénok tekintetében sajnos sokszor vesszőt tesz oda, ahol már régen pontnak kellene következnie, de mindezt ellensúlyozza a „hidegrázós” hangulat, amelyre a zenék dübörgő ütemei még jobban ráerősítenek.

Antal Nimród ügyesen használta fel a Filmalap 1,1 milliárd forintos támogatását, és egy kiváló magyar filmet tett le az asztalra.

Értékelés: 5/5

– Molnár István Richárd –


Rendező: Antal Nimród
Főbb szereplők: Szalay Bence; Schneider Zoltán; Móga Piroska; Klem Viktor; Csuja Imre