A villamos is megállt

Dorogi Péter
Dorogi Péter - © Fotó: Matey István
Budapest – A kérdezz-felelek videóban a frontember egy emlékezetes debreceni koncertet is felidézett.

A kilenc éve alakult Intim Torna Illegál (ITI) hazánk egyik kedvenc koncertzenekara, a klub- és fesztiválélet egyik legenergikusabb együttese; az első nagylemezükön megjelent ikonikus, Vágjál lyukat a kádba című dalból egyenesen szlogen lett. Sőt egy interjúban elhangzott Dorogi Peti frontembertől: a dal olyan reakciót váltott ki az emberekből, hogy akadt, aki koncertre magával cipelt egy kádat, amely tele volt lyukakkal. A debreceni rajongóknak már nem kell sokáig nélkülözniük a zenekart, hiszen május 10-én a Nagyerdei Víztoronyban lépnek színpadra.

Az ITI frontembere | Fotó: Molnár Péter

Tizennégyezer ember előtt

Pár napja az Intim Torna Illegál YouTube-csatornáján megjelent egy kérdezz-felelek videó, melynek aktuális részében Dorogi Petit faggatták. Az ITI első számú emberéről megtudtuk, hogy kisgyermekkorában minden álma volt, hogy focista legyen, a legnagyobb példaképe pedig a sportág háromszoros brazil világbajnoka, Pelé volt. Ám 12 éves korában gitározni kezdett, és – ahogy ő fogalmaz – teljesen új dimenzióba került a zene által. Szerencsésnek tartja magát, hogy azt csinálhatja, amit szeret. – Jelenleg a legizgalmasabb dolog az életben, hogy három hónapos a kislányunk, és nézem, ahogy cseperedik. A zenei karrieremre gondolva viszont nem felejtem el, amikor 25 évesen platinalemezzel a „zsebben” Debrecenben léptünk fel a Nagytemplom előtt, ahol tizennégyezer ember előtt adtunk önálló koncertet; még a villamos is megállt! – idézte fel a videóban az emlékezetes koncertet Peti.

ND