A világ legtávolibb pontjaiból is érkeznek hozzánk gólyák

Akt.:
A világ legtávolibb pontjaiból is érkeznek hozzánk gólyák
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – Csaknem ezer új külföldi hallgató kezdi meg tanulmányait szeptembertől a Debreceni Egyetemen. Legtöbben orvosnak tanulnak majd.

Az új tanévben 664-en iratkoznak be első évfolyamra, 323 külföldi diák pedig egyéves előkészítő képzésre jelentkezett. A hallgatók létszáma alapján a top 3-ban az egészségtudományi képzések szerepelnek: 321-en az Általános Orvostudományi Kart, százan a Fogorvostudományi Kart, 65-en a Népegészségügyi Kart választották. A Gazdaságtudományi Karon 44, a Műszaki Karon 31, az Informatikai Karon 30, a Gyógyszerésztudományi Karon 26, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karon 20, a Természettudományi és Technológiai Karon 17 új elsőéves külföldi diák kezdi meg tanulmányait. Öten választották az angol tanulmányok képzést, négyen a Zeneművészeti Kar óráit hallgatják majd, egy diák pedig az üzleti jogban mélyül el – részletezi Jenei Attila, a Debreceni Egyetem Nemzetközi Oktatást Koordináló Központjának igazgatója.

A Debreceni Egyetemen a diákok tíz százaléka – háromezer külföldi hallgató – vesz részt a közel 50 akkreditált angol nyelvű képzésben, és további 671 diák érkezik határainkon túlról, így összesen mintegy 3700 külföldi hallgató tanul az intézményben. Csaknem hatszázan Nigériából, kétszázan Iránból, kétszázan Izraelből és százan Nagy-Britanniából jönnek, de olyan távoli országokból is a cívisváros egyeteme mellett döntenek, mint például Mauritius, a Fidzsi-szigetek vagy Új-Zéland.

A 18-25 év közötti külföldi lányok és fiúk zömében az augusztus 20-i állami ünnep után érkeznek meg Debrecenbe, ahol a kollégiumi vagy albérleti beköltözést követően orvosi szűrővizsgálaton is átesnek, majd kéthetes alapozó magyar kurzuson vesznek részt, hogy könnyebben boldoguljanak városunkban.

– A külföldi diákok jól érzik magukat Debrecenben, biztonságosnak tartják és a szívükhöz is nő a cívisváros, hiszen itt töltik fiatalságuk jelentős részét. A nyelvi nehézségek ellenére a debreceniek is segítőkészek és barátságosak a külföldi diákokkal a hétköznapi élet minden színterén a postától a bevásárlóközpontig – teszi hozzá az igazgató.

Jenei Attila szerint a virágkarnevál után városunk második legnagyobb idegenforgalmi szezonja a szeptembertől júniusig tartó időszak a külföldi diákok itt-tartózkodása révén. A főként felső-középosztálybeli családok gyermekei a város bevételeit is gyarapítják, hiszen átlagosan havonta 200 ezer forintot költenek el itt, míg a Debreceni Egyetem költségvetésének is jelentős részét képezi a diákok tandíjából befolyt 6,8 milliárd forintos összeg. Az itt szerzett diplomát a világon bárhol sokra tartják, és szívesen foglalkoztatják akár Izraelben, akár Japánban vagy Dél-Koreában is a Debrecenben végzett orvosokat és mérnököket. Ezekből az országokból különösen növekszik az érdeklődés a Debreceni Egyetem képzései iránt.

– unideb.hu –








hirdetés