A „vetés” éve van Rúzsa Magdi mögött

Rúzsa Magdi
Rúzsa Magdi - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A hosszú hétvége egyik legjobb programjának ígérkezik a szombat esti Rúzsa Magdi-koncert.

Kisgyermekként élsportoló szeretett volna lenni, de énekesnőként sem panaszkodhat Rúzsa Magdi, legalább annyian, ha nem többen követik karrierjét, mintha valamelyik olimpiai sportágban ért volna el szép sikereket.

Mozgalmas év van a fiatal énekesnő mögött, hiszen koncertezett Kanadában, Angliában, turnézott Erdélyben, a Felvidéken és Vajdaságban is, miközben persze hazai rajongóit sem hanyagolta el. Debrecenben legutóbb a Campus Fesztiválon találkozhattunk a nyáron az énekesnővel, aki nagyszínpados fellépőként énekelt a közönségnek. Október elején a svédországi Göteborgban koncertezhetett a helyi magyar közösségnek, ezen a héten szombaton 19 órától pedig már a Hallban, a Nagyerdei Stadion lelátói alatt énekli dalait a debreceni publikumnak.

„2015-ben nemrég volt négy napom, amit pihenéssel töltöttem, de nem mondom, hogy sajnos. Hiszem, hogy vannak olyan évek, amikor az ember vet, amikor menni kell. Olyan felkérések vannak előttem, amikre nem tudok nemet mondani. Szoktunk arra figyelni, hogy minden évben legyen tíz nap szünetem, ez idén másképp alakult, ám nem érzem magam fáradtnak, nagyon jól vagyok” – összegezte az elmúlt időszakot Rúzsa Magdi, akinek néhány hét múlva már egy új dalát is megismerheti a közönség.

HBN–SZL








hirdetés