A vendéglátósok a borravalóhoz ragaszkodnának a szervizdíj helyett

Akt.:
1Hozzászólás
A vendéglátósok a borravalóhoz ragaszkodnának a szervizdíj helyett
© Illusztráció: ÉKN archív
Debrecen – „Egymás torkának esett” a szakszervezet és a vendéglátós szakma a kötelező szervizdíj ötlete miatt. Nyolc-tizenöt százalékos kötelező szervizdíj bevezetéséről nyújtott be javaslatot a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége. Az ötlet finoman szólva is megosztotta a szakmát: a szakszervezet szerint igenis szükség van rá, hiszen a borravalót sok helyen eleve elveszi a felszolgálótól a tulajdonos, utóbbiak viszont burkolt áremelést emlegetnek.

Boros József vendéglátóipari vállalkozásaiban legalább 30 ember dolgozik úgymond borravalós szakmákban. – Ez semmi más, mint burkolt áremelés. Sőt, burkolt ár- és adóemelés, amire a szakmának végképp semmi szüksége nincs. A 15 százalékos mérték már átlépné azt a határt, amit a vendég az árak emelkedésében még tolerálna. Maradjunk meg a hagyományoknál: a pincérek fizetése eleve úgy van megállapítva, hogy a borravaló bele van kalkulálva. Hagyjanak minket békén, ne kelljen kötelezően árat emelni, mert még kevesebb lesz a vendég, és még karcsúbb a haszon. Én soha nem vettem el az embereimtől a borravalójukat, és szerintem ez máshol se nagyon gyakorlat. Aki ezt csinálja, azt előbb vagy utóbb otthagyják az alkalmazottai. Egyébként is milyen dolog az, hogy a szervizdíjat akkor is meg kellene fizetni, ha a vendég nem volt megelégedve a szolgáltatással? Ehelyett a további áfacsökkentést kellene meglépni, azt viszont minél előbb.

A kötelező rossz irány

Halasi Csaba, a debreceni Platán Hotel tulajdonosa is úgy véli, hogy ez egyértelműen burkolt áremelés lenne, ráadásul ő (mint fogalmazott) abban sem teljesen biztos, hogy a kötelező szervizdíj minden esetben eljutna a felszolgálókhoz. „Azt senki nem tudja megmondani, hogy a borravaló egy részének a visszatartása mennyire elterjedt gyakorlat, de az biztos, hogy a legálisan működő nagyobb cégeknél nem, vagy legalábbis kevésbé jellemző. Ez egyébként könnyen öngól lehet, hiszen vagy rákényszerül miatta a felszolgáló az ügyeskedésre, vagy a szakképzett dolgozó elmegy” – érvelt a hoteltulajdonos, majd azzal folytatta, hogy a vendégoldalt már megint senki nem nézi. Szerinte ez olyan, mint a szállodában a kötelező reggeli. – Hogy kényszeríthetnék egy vendéget arra, hogy ha nálam száll meg, akkor köteles itt elkölteni a reggelijét is. Meg lehet ezt tenni – egyszer… Az is fura dolog, hogy a javaslat a szakmától érkezett. Ennek az lehet az oka, hogy más a szállodások és más a vendéglátósok érdeke. A kötelezőség nem jó irány, sokkal inkább a foglalkoztatás terheit kellene tovább csökkenteni, amiket sok vendéglátós legálisan képtelen kitermelni. A minimálbér és a szakmai bérminimum emelése is úgy lett volna sportszerű, ha az állam azt mondja, fizessek a dolgozónak az eddiginél magasabb bért, de az emelés járulékterheit az állam átvállalja. De ez így nagyon féloldalas, ami ráadásul csak még tovább torzítja a rendszert – állítja a turisztikai szakember.

Bért kellene rendezni

Barabás Zoltán, a Fanny Line Kft. tulajdonosa meglepő kijelentéssel kezdte a válaszát: amire nagyon nagy szüksége van a szakmának, az egyfajta vérátömlesztés, aminek a bérek átfogó rendezését is magában kellene foglalnia. Történelmileg alakult úgy, hogy a vendéglátásban alacsonyak a munkabérek. Ez persze az éremnek csak az egyik oldala; a másik az, hogy a bérek rendezésében a munkáltatókat az állam nem hagyhatja magára, egyfajta partnerségre van szükség. Ha ez megint azt jelentené, hogy az emelt bér utáni pluszjárulék egyedül a munkaadót terhelné, az csak a költségeinket növelné. Ha azonban a teher megoszlik, az jó és kifejezetten kívánatos irány lenne. Azt kellene csinálni, mint az orvosoknál: magasabb bért fizetni, ugyanakkor az államnak a béreket terhelő járulékokat érezhetően csökkenteni.

A bér mértékétől függ

Ábel Szilárd, az ÁSZ ’95 Kft. ügyvezető igazgatója közölte, hogy őket ez a probléma azért nem érinti, mert nekik a rendezvények után fix összeget fizetnek a megrendelők.
– Amikor előre megadunk egy árat, abban benne van az étel- és az italfogyasztás, valamint a szervizdíj költsége. A mi felszolgálóink órabéren vannak, külön borravalót a vendégtől nem kapnak. Egyébként a kötelező szervizdíjról azt gondolom, hogy a fizetés mértékének a kérdése: ha jó alapbéren van a pincér, akkor nem érdemes felszámolni, ha viszont olyan kevés a fizetése, hogy rá van utalva a borravalóra, akkor igenis számolják fel a szervizdíjat – jelentette ki az ismert szakember.

– Petneházi Attila –



1Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés