A véleménye miatt senkit ne büntessenek!

Kósa Lajos
Kósa Lajos - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A piaci bérszint fokozatos emelésével és sok speciális lépéssel enyhítene a közmunkaprogram okozta feszültségen. Interjú Kósa Lajossal, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetőjével.

Kósa Lajos azt mondja, a kiváló alkotókat akkor is támogatni kell, ha egyébként a politikai-közéleti véleményük szokatlan, a kulturális teljesítmények minősége ugyanis nem függ az egyes szereplők közéleti állásfoglalásától. A politikus a debreceni repülőtér növekvő utasforgalmától több beutazó külföldi turistát vár.

Azt nem tartja véleménydiktatúrának, hogy a kormány felbontott bizonyos Telekom-szerződéseket, mert neki nem tetszően reagált a cég Ákos nőkkel összefüggő kijelentéseire?

Kósa Lajos: Számos olyan embert ismerek, akinek a művészi teljesítményét nagyra tartom, de közéleti, politikai nézeteivel semmilyen módon nem értek egyet. Ha azt kérdezi tőlem, kell-e állami pénzből támogatni Konrád György A látogató című könyvének kiadását, akkor azt mondom, kell, rendkívül fontos munka, tűélességgel világít rá a hetvenes évek kádári világának visszásságaira. Eközben egyébként a szerzőnek szinte semmilyen politikai véleményével nem tudok azonosulni. A kormány egy sor olyan művészi alkotást is támogatott, amelynek a létrehozóival politikai értelemben nem ért egyet. Csakhogy a magyarság kulturális teljesítménye közös kincsünk, ennek színvonala nincs direkt összefüggésben azzal, hogy egyébként az alkotók különféle kérdésekben milyen nézeten vannak. A Telekom támogassa Ákost, ha jó, és ne támogassa, ha nem jó énekes. De csak mert megnyilatkozik a modern magyar társadalommal kapcsolatos aggályairól, hiszen a nemek közötti szerepvállalás kérdése kétségkívül létező dilemma, nos, ha erről beszél, ezért ne büntessék. Inkább vitatkozzanak vele.

Ha Ákos „balliberális”, akkor is bontják a Telekom-szerződést?

Kósa Lajos: Valószínű. A Pa-dö-dőt évekkel ezelőtt elhívtuk Debrecen főterére előszilveszteri bulira. A koncert után azt kérdezték, hogy-hogy felléphettek itt, hiszen ez egy „horthysta” városvezetés, nem? Kedves Lang Györgyi, válaszoltam neki, én nem sok mindenben értek veled egyet, de a Bye-bye Szását szeretem. Vagy javában ment a Vidnyánszky Attila és Alföldi Róbert vita, ám ez nem zavart minket abban, hogy utóbbit meghívjuk tárlatvezetésre a Modembe. Mert bár én személy szerint Vidnyánszkyt támogatom és jobban szeretem az ő színházát, de ettől még senki nem vitatja, hogy mindketten jelentős színházcsinálók.

Minek köszönhető, hogy míg Debrecen hosszú éveken át csak szenvedett a repülőterével, most megtört a jég? A közelmúlt látványos eredményeinek van köze a fővárosi repülőtér lejtmenetéhez?

Kósa Lajos: Az utóbbihoz csekély. Azt sem mondanám, hogy szenvedett a város, mert teljesen egyértelmű volt, hogy ameddig az infrastruktúra ki nem épül, nagy forgalomnövekedés sem lesz. A kilencvenes évek végétől kezdve Debrecen tudatosan készült arra, hogy regionális repülőtere legyen. Ez nem megy egyik napról a másikra, hiszen amikor az orosz elvtársak elmentek, nem maradt utánuk más csak rom és környezeti kár. A lényeg, hogy a rengeteg fejlesztés az Európán belüli diszkont légitársasági boommal találkozva beérett. Most már cél a félmilliós évenkénti utasforgalom.

Van már konkrét jele, hogy a pilótaképzés sikertörténetté válhat?

Kósa Lajos: Az, hogy a Wizz Air bázisrepülőteret létesített Debrecenben, egyben azt is jelenti, hogy nagyon odafigyelnek az itteni központra. Tárgyaltunk a cég új járatok fejlesztéséért felelős igazgatójával a pilóta- és stewardess-képzésről. Ő azt mondta, évi 20-40 pilótát kellene beiskolázni és ennyit fel is tudnának venni. Tehát igény van rá, ösztöndíjat adnának. Meg kell velük egyezni és elérni a felsőoktatásért felelős államtitkárságnál, hogy az oktatási hivatal adja meg az engedélyt a Debreceni Egyetemnek a pilótaképzés beindítására.

Van e téren Debrecennek konkurenciája a térségben?

Kósa Lajos: Utasszállító gépekre pilótaképzés egyáltalán nincs a környéken. Nyíregyházán van kisgépes mezőgazdasági repülős képzés, de az nem ad szakszolgálatot, azaz „jogosítványt”. Ha a légi közlekedésről beszélünk, akkor azt is meg kell nézni, hogy mi az a piaci igény, ami alátámasztja ezt a regionális repülési forgalomnövekedést. A Tárki és a Századvég külön-külön is kutatják, hogy mennyi magyar állampolgár dolgozik Európa szerte. Ma kb. 340 ezer. A felmerések szerint 1990-től 2004-ig 220 ezerre emelkedett az Európában dolgozó magyarok száma, tehát az uniós csatlakozás óta még 120 ezerrel nőtt. Ha jobban megnézzük, a rendszerváltozást követően jobban felfutott, mint az EU-tagságunk után, pedig előtte a munkavállalás nehezebb volt. Az említett 340 ezerből durván 110 ezren napi ingázók, zömmel Ausztriába átjáró dunántúliak, akik inkább gépkocsit használnak, jellemzően nem repülnek. Ha a Dunántúlról valaki repül, akkor inkább Pozsonyból, Schwechatról. Másik körülbelül 100 ezer ember rendszeresen kijár, de tartósan nem költözik ki, ő maga és a családja is itt marad. Ezek az emberek viszont alapvetően repülnek. Ha belegondolunk abba, hogy egy Debrecen-Luton út jó előre akár 10 ezer forint alatt lefoglalható, ez megfizethető ár. Ennél egy napi parkolás London belvárosában többe kerül. Az ottani bérekkel összehasonítva a hazarepülés nem különösebben drága, ezért az ingázás ezen formája okozza a debreceni repülőtér utasforgalmi növekedését. Az Európában dolgozók közül körülbelül 130 ezer tartósan kinn él, ők ritkábban járnak haza, de egy részük szintén repül, sőt, a debreceni repülőtérről ingázók egy jelentős része román állampolgár, Szatmárnémetiből, Nagyváradról. A repülővel érkező beutazó turisták száma elmarad a várakozásoktól, ez kihasználatlan lehetőséget jelent.


Fotó: Derencsényi István Fotó: Derencsényi István ©

Mekkora marketingköltéssel jár vonzóvá tenni Debrecent az angolok,  franciák, olaszok számára?

Kósa Lajos: Először is kínálatot kell teremteni, amiért érdemes idejönni. Magyarország és benne Debrecen adottságai nagyszerűek, de nekünk az idegenforgalmon belül a fizetőképes részpiacokat is meg kell hódítanunk. Olyasmire gondolok, mint ahogyan a fővárosban az európai fiatalok felfedezték a romkocsma-hangulatot. Nekünk természetes, de Európa sok részén szokatlan, hogy a fiatalok éjfélkor-hajnalban még javában szórakozhatnak. Amíg Londonban ilyenkor már bezár minden kocsma és mindenki hazamegy, addig Budapesten tizenegykor még csak kezdődik az élet. És ez a ritmus Debrecenre is jellemző.

Én úgy látom, ma körülbelül feleannyi kocsma van Debrecenben, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt és azokban megközelítően sincs ilyen élet.

Kósa Lajos: Nem a „becsületsüllyesztő” kocsmákról beszélek, hanem ahová a fiatalok szórakozni járnak. Ha az ember szétnéz Debrecenben egy nyári este, láthatja, hogy nem olyan, mint a kilencvenes években. A Belváros, a Nagyerdő, a Hal köz és a Csapó utca valóban élettel teli.

A meglévő helyek valóban sokkal szebbek, mint régebben, csak nagyon kevés fiatalt látni. Elfogadom, hogy az Ön által idézett kutatók ezeket a számokat közölték, de többen nem jelentik a távozásukat, illetve feltételezem, a mi régiónkból arányaiban többen mennek el, mint mondjuk Budapestről. Szóval, az ember a saját környezetét alapul véve nem érzi valóságosnak az idézett számot.

Kósa Lajos: Ez két független kutatóintézet majd egy évtizedes módszertanán alapuló felmérés. Ön természetesen mondhatja, hogy ez nem így van, és semmi kifogásom az ellen, ha valaki a számokkal harcol. Általában minél nagyobb egy város, annál jobb a fiatalokat megtartó ereje. Debrecen az ország második legnagyobb városa, s ha figyelembe vesszük az egyetem harminc-egynéhány ezres diákságát, benne a három és fél ezer külföldi fiatalt, akkor biztosak lehetünk abban, hogy Debrecenbe többen költöznek be, mint ahányan elmennek innen. Ettől persze még bárki személyes benyomása lehet ellenkező.

Akkor miért olyan fontos a kormánynak, hogy nem kevés pénz árán hazahozzon fiatalokat?

Kósa Lajos: Mert önmagában nem az a probléma, hogy elmennek. Magyarországon nem azért nem brummog az „agyszivattyú”, mert nem találtuk fel, hanem mert nincs hozzá „üzemanyag”. Mi azzal vagyunk képesek versenyelőnyre szert tenni, hogy azt mondjuk, had menjenek ki a fiatalok az életük egy szakaszában, de működtessünk olyan ösztönzőket, ami haza is tudja őket hozni.

Nem jönnének haza maguktól, ha olyanok lennének az itthoni körülmények? A „Gyere haza, fiatal!” programban százmillió forintos ráfordítással eddig ötvenkét fiatalt költöztettek vissza.

Kósa Lajos: Lehet-e a sorsunk javulását a véletlenre bízni? Hogy nem csinálunk semmit, hogy majd csak lesz valami? Ennél mi aktívabbak vagyunk. A különböző programok révén Magyarországra visszajött fiatalok hozzák a nyelvtudást, a tapasztalatot, a munkakultúrát. Hogy miért vállalják a külföldi munkát, tanulást az emberek, annak számos oka van. Európában a németek dolgoznak a legtöbben a saját hazájukon kívül, több mint 1 millióan. Ennek az oka biztosan nem a kilátástalanság, az alacsony bér, vagy éppen a munkahelyek, lehetőségek hiánya. És mindenki foglalkozik a külföldön dolgozó fiatalok hazacsábításával.

Ma már senki nem vitatja, hogy volt értelme közmunkához kötni az állami segélyt, ugyanakkor feszültség keletkezett a rendszerben. A minimálbér összege nem haladja meg annyival a közmunkabért, hogy vonzó legyen elmenni dolgozni egy szigorúan vállalathoz. Mi lehet a válasz?

Kósa Lajos: Azt korábban is tudtuk, hogy a közmunkabér és a piaci bér között nem elég nagy a különbség. Ettől függetlenül nagyon fontosnak tartjuk, hogy a közmunka legalább 250 ezer ember munkaszocializációját segítette. Nem segélyért tüntettek Tiszavasváriban, hanem közmunkáért, ki gondolta volna ezt Gyurcsányék ideje alatt? Alapvető, hogy a magyar gazdaság teherbírásának megfelelően fokozatosan felfelé nyomjuk a bérszínvonalat. Ezt szolgálja a minimálbér tudatos, folyamatos emelése.

Szerintem még nagyon sok eszközzel lehet beavatkozni a munkaerőpiaci folyamatokba, de fontos a fokozatosság elve és annak szem előtt tartása, hogy a célt ágazatonként különböző eszközökkel kell megvalósítani. Egyetlen törvényalkotói suhintással ezt nem lehetséges megoldani. A munka világában a partnerek közötti megegyezésre sokkal inkább lehetne támaszkodni. Sok megfontolandó ötlet van. Például a Kereskedelmi és Iparkamara azt javasolja, hogy a cafetéria rendszer részeként a munkaadó adhasson úgy fizetésemelést, hogy azután ne kelljen járulékokat fizetni. A készpénz sokrétűbben felhasználható, mint a cafetéria, s azok a munkaadók, akik szeretnék megtartani a munkavállalóikat, nagyon jól ki tudnák használni ezt.

Fideszes polgármestertől is hallottunk már elégedetlenséget a KLIK működésével kapcsolatban; nem gondolkodnak a rendszer felülvizsgálatán és azon, hogy ha egy nagyobb település akarja, visszavehesse az oktatási intézményeit?

Kósa Lajos: A közoktatás színvonalának javításával nagyon sokat kell még foglalkozni. A pedagógusi életpályamodell és fizetésemelés kétségkívül jobban hat a tanítás színvonalára, mint az, hogy az iskola idejében kifizette-e az áramszámlát. Éppen az előbbi megfontolás miatt vezettük be a számon kérhető minőségi feltételeket is magába foglaló pedagógusi életpályamodellt. Azért szerveztük újjá a tankönyv­ellátást, mert feltételezzük, inkább van szerepe a minőségi oktatásban, mint annak, hogy mikor festették utoljára a tantermet. Abból indultunk ki, hogy az iskolai teljesítmény jobban összefügg a gyerekek kondíciójával, mint az udvar újraaszfaltozása, ezért míg 2010-ben az állam 25 milliárd forintot költött a gyermek­étkeztetésre, addig ma 72 milliárdot, 90-ről 300 ezerre növelve az ily módon támogatott iskolások számát. Lehet azon vitatkozni, hogy mire kellene még pénzt költeni. Azt kétségtelen, hogy nagyon sokat tettünk, és még rengeteg a feladat.

– Ratalics László –


Nehéz pontos számot mondani

Az, hogy mennyi magyar állampolgár dolgozik külföldön, időről-időre vita tárgyát képezi. Matolcsy György 2013-ban – még nemzetgazdasági miniszterként – nagykövetségi becslések alapján 500 ezerről beszélt. Akkor a tárcánál 300 ezerre becsülték a Nagy-Britanniában, 100 ezerre a Németországban, körülbelül 50 ezerre az Ausztriában és további 50 ezerre az unió többi országában munkát vállaló magyarok számát.

2014 márciusában a német statisztikai hivatal (Destatis) arról számolt be, hogy az országban élő nyilvántartott magyarok száma elérte a 135 ezret.

2014 októberében egy uniós finanszírozású kutatás (a SEEMIG projekt, amelybe a KSH Népességtudományi Kutatóintézete is „bedolgozott”) csak a nem Magyarországon dolgozó magyar állampolgárok számát 350 ezerre tette.









hirdetés