„A védőoltás nem ellenség!”

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: AFP
Debrecen – Tavaly a magyar lakosság mindössze 30 százaléka oltatta be magát.

Az influenza elleni térítésmentes oltóanyag már a háziorvosoknál van, náluk lehet a vakcinát beadatni – adta hírül az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala. – Az oltást követően 2-3 héten belül alakul ki a szervezetben az influenza elleni védettség, mely egészen 4-6 hónapig tart – mondta dr. Mándi László, a Debreceni Orvostudományi Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék tutora, belgyógyász és háziorvostan szakorvos.

A mellékhatásokról

Mint azt a szakember hangsúlyozta, az új összetételű készítmény három vírustörzset tartalmaz (H1N1, H3N2, B-vírus), az oltóanyag viszont nem betegít meg, teljes biztonsággal beadható. – Előfordul, hogy a páciensben már lappang az influenza, s amikor megkapja a védőoltást, az aktiválja a kórt. A rémhírekkel ellentétben azonban a vakcina nem okoz komoly mellékhatásokat – nyomatékosította dr. Mándi László. Ezt erősítette meg dr. Szalontai Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Területi Orvosi Kamara Háziorvosi Szekció Debreceni Tagozatának vezetője is, aki szerint az internet és néhány média ellenkampánya miatt téves információkat kapnak az emberek, mely az átoltottságra is hatással van.

A sikerhez 90 százalék kellene

– Azt szoktam mondani, hogy habár nem mindenki jogosult az ingyenes vakcinára, érdemes mindenkinek beadatnia. Ennek ellenére, tavaly elkeserítően kevés, országos szinten körülbelül 30 százalékos volt az átoltottság, pedig ahhoz, hogy egy járványt felszámolhassunk, a lakosság 90 százalékának meg kellene kapnia a vakcinát – fogalmazott dr. Szalontai Sándor, aki kérdésünkre elmondta, az oltás bizonyos esetekben valóban eredményezhet allergiát, ám ez csak elvétve jelentkezik. – A vírust tojásfehérjén tenyésztik ezért aki túlérzékeny a tojásra, annál előfordulhat allergiás reakció. Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy bár én magam több ezer oltást beadtam már, ilyen esettel mindössze egyszer találkoztam – fűzte hozzá. Dr. Mándi László hozzátette: a háziorvosok az oltás előtt minden esetben kikérdezik a pácienseket az esetleges allergiáról, mellyel így megelőzhető a probléma.

Ne várjunk az utolsó pillanatig!

A szakemberek szerint, hazánkban január-február környékén csúcsosodik az influenza járvány, ugyanakkor mindez függ az időjárástól is. – Nagy hidegben nem tud terjedni a vírus, az enyhülés viszont kedvező számára. A védőoltást legkésőbb december közepén fel kell venni. Én mégis inkább azt tanácsolom, hogy ne várjunk az utolsó pillanatig, hiszen ha pechünkre épp akkor fázunk meg, az oltás nem adható be, ennek következtében később kapjuk meg a vakcinát, melynek védő hatása is később jelentkezik – jegyezte meg dr. Szalontai Sándor.

HBN–PÁTZ








hirdetés