A Vatikán felháborodott a bíborosi sírokat megsértő rendőri razzia miatt

A gyermekmolesztálási ügyben nyomozó belga rendőrség egy székesegyház kriptáját is átkutatta, ahol két bíboros is nyugszik – erősítették meg a hatóságok pénteken az egy nappal korábban történteket.

“Annyit mondhatok, hogy felnyitottak egy kriptát” – számolt be a történtekről az AFP-nek Estelle Arpigny, a belga ügyészség szóvivője.

A Vatikán előzőleg már felemelte a szavát a razzia miatt, szerintük ugyanis a nyomozók megsértették a síremlékeket. Eric De Beukelaer atya, a brüsszeli érsekség szóvivője szerint a rendőrök “megfúrták Suenens bíboros és Van Roey bíboros sírboltját, és egy kamerát eresztettek bele”, hogy lássák, vannak-e ott a pedofília-üggyel kapcsolatos elrejtett dokumentumok.

A római katolikus egyház központja pénteken dühösen reagált az előző napi hírekre, megdöbbentőnek nevezve a belga igazságügyi hatóságok kutatási eljárását és a két bíboros sírjának megsértését. A vatikáni reagálás szerint az efféle akciók félelemkeltők és felháborítók.

A rendőrség csütörtökön kutatta át a belga katolikus egyház központját, miután több egyházi személlyel kapcsolatban is felmerült, hogy gyerekek zaklattak szexuálisan. A hatóságok közleménye szerint a brüsszeli érsekség területén tartott razzia célja az volt, hogy kiderítsék, van-e alapja a vádaknak.

– Független Hírügynökség –