A vásári forgatag közepén kezdte verni a nőt

Debrecen – A rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal az 52 éves férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint az októberi debreceni vásárban jelenetet rendezett, kiabált és megfenyegette az élettársát.


A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 52 éves román állampolgárral szemben. A nyomozás adatai szerint 2015. október 4-én 18 óra 30 perc körül Debrecenben, a Böszörményi úton megrendezett vásár területén a gyanúsított hangosan veszekedett, vitatkozott az élettársával, akire kezet emelt és meg is akarta rúgni a nőt. Egy közterület-felügyelő látta a veszekedést és bejelentést tett a rendőrség ügyeletére. A helyszínre érkező rendőrök M. Gézát elfogták és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók a román állampolgárt gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A terhelt a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A rendőrség a gyanúsítottal szemben folytatott nyomozást 2015. október 5-én befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészség részére.

– police.hu –


Balhézott a vásárban, rendőrök vitték el
Debrecen – A rendőrök 2015. október 4-én 18 óra 30 perc körüli időben, Debrecenben, a Böszörményi úton megrendezett vásár területén igazoltattak egy férfit, aki az élettársával veszekedett, vitatkozott.









hirdetés