A múzeum legyen mindenkié!

Akt.:
A múzeum legyen mindenkié!
Hajdúböszörmény. Egyelőre nem nyílik meg a feudális kori pincebörtön a Hajdúkerület egykori székházában, a megye legrégebbi középületében, amely ma a Hajdúsági Múzeumnak ad helyet.

A tavaly októberben megjelent, turisztikai attrakciót, valamint látogatóbarát szolgáltatásokat ígérő pályázaton (ez már a negyedik próbálkozás volt) sem nyert az intézmény – illetve akkor még a megyei intézményfenntartó központ szárnyai alatt pályáztak-, így a történelmi emlékhely hiteles műemléki helyreállítása továbbra is várat magára. Korábban a földszinti szárny egy részét már felújították, de a beruházás akkor nem az eredeti tervek szerint folytatódott, így a műemléki helyreállítás torzóban maradt. Csupán az épületben működő városi bíróság szépült meg főként funkcionálisan, de a műemléki helyreállítás mellőzésével. Szekeres Gyula múzeumigazgató szerint amíg a mintegy 100 négyzetméter alapterületű – országosan is egyedülálló – pincebörtön nincs bemutatható állapotban, addig sérül a műemlékvédelem, sérül a történelmi emlékhely cím nemes gondolata, de legfőképp a Hajdúkerületbe tartozó hajdúvárosok identitástudata is

 

Irány az Alfa-program

 

– Tapasztalatom szerint Kelet-Magyarország kevés pályázatot yer. Amikor „egy kalap alatt” pályáztunk a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatóságával, már nem is volt meglepő, hogy a debreceni intézményt emelték ki. Immár másabb lesz a helyzet, mert a múzeum a miénk! Miénk, büszke hajdúké, akiknek máig jelmondata: „Inkább törni, mint hajolni!” erre köteleznek minket elődeink- fogalmazott az igazgató. Januártól már oda érkeznek a számlák, átláthatóbb lesz a működés, és önállóan tudnak gazdálkodni. – Eddig azok az úgynevezett „vidéki múzeumok”, akik vették a fáradságot, hogy megmutassák magukat – egy rosszul működő megyei központú hierarchia miatt (tisztelet a kivételeknek) – már nem voltak érdekeltek abban, hogy plusz pénzt termeljenek, mert például a saját kiadványuk haszna sem hozzájuk forgott vissza – mondta Szekeres Gyula hozzátéve, az is motiváció lesz majd, hogy – a tervek szerint – a látogatottság alapján is plusz forráshoz juthatnak ezentúl. Tervezik, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma Alfa-programja keretében igényelnek támogatást. – A Hajdúsági Múzeum nem egy város, hanem az egész Hajdúkerület múzeuma! Ars poeticánk szerint a hajdúsági emberek történetét, néprajzát, hagyományát egységes kulturális részbe tömörítjük, és nyitunk afelé, hogy minél több anyagunk elérhető legyen a világháló adta lehetőségek által legfőképp az oktatás számára, ezzel is erősítenénk oktatási szerepünket – mondta az igazgató.

 

Hiányozna, ha nem lenne

 

A múzeum „hazatérése” új lendületet adott a hajdúvárosok kapcsolatfelvételének is. Úgy vélik, hogy a területi, tehát nem kifejezetten hajdúböszörményi múzeum iskolák részvételével történő programokkal, és az időszaki kiállítások utaztatásával sikeresen összekapcsolja a településeket, ezáltal még inkább bemutatja a Hajdúkerület történelmét és néphagyományát.

– A hajdúvárosok partnerek ebben, ezért a legközelebbi célkitűzésünk, hogy a magyar szürke – kiállításunk hozzájuk is eljusson, mielőtt 2014-ben a BioFach kiállításon Nürnbergben is bemutatkozunk – így az igazgató. HBN-BB